Négy flúgos zenész számtalan díjjal

A zenekar öt taggal 1999 nyarán indult. Több tagcsere után a jelenlegi felállás csak 2004-ben alakult ki. Az első hanganyag 2000 végén készül el, a következő demó rögzítésére pedig 2002-ben kerül sor. Az immár jól sikerült felvételeknek köszönhetően a zenekar iránt fokozatos érdeklődést mutatott a média. 2004-ben a folyamatos tagcserék után, a próbák alatt kialakult pozitív hangulat eredményeként a zenekar kvartettre bővült, így a jelenlegi felállás: Lőrincz Zoltán (ének), Major Róbert (gitár), Dombi Ádám (basszusgitár) és Szakadáti Mátyás (dob). 2005 elején a zenekar új dalai az Audioplanet stúdióban kerülnek rögzítésre, a hanganyag az Előjel címet kapta. A három dalt tartalmazó demó pozitív reakciókat váltott ki a közönségből, a szakmából és a médiából egyaránt. Fesztiválfellépések után a zenekar hat dalt rögzített az Audioplanet stúdióban, a lemeznek a Kiszakadt belőlem címet adták. A lemez számos pozitív kritikát kapott a szakmától, és a közönség is remekül fogadta. További koncertek következtek, többek között a Black-Out és az Eleven Hold társaságában. A zenekar a számos tehetségkutató eredményeként az Universaltól előszerződést kapott, amelyet a kiadó által támasztott feltételek (egy divatos amerikai zenekar mintájára szerették volna elkészíteni a lemezüket) miatt később visszamondtak.

A Pont FM rádió Rocközön című műsorában való vendégeskedésük után Lőrincz Zoltán énekes és Major Róbert gitáros minket is beavatott a flúgos zenekar életébe.

Rengeteg tehetségkutató rendezvényen vettetek részt. Ennyire szeretitek a versenyt, vagy szerintetek manapság így lehet a legkönnyebben befutni egy zenekarnak?

Major Róbert: Egyrészt ma egy amatőr, kapcsolatokkal nem rendelkező zenekar így tud a legjobban hírverést szerezni magának; másrészt pedig valóban nagyon szeretjük a kihívásokat, egy ilyen versenyen való fellépés közben jelentősen megnövekszik az adrenalinszintünk. Közösségépítésnek is jó, valamint így meg tudunk ismerkedni a többi feltörekvő zenekarral.

Lőrincz Zoltán: Olyan, mint egy csapattréning. Jó buli leutazni így négyen mondjuk Kecskemétre, és eltölteni egy hétvégét együtt.

Megjelenik a szakma ezeken a versenyeken, hogy figyelje a fiatal tehetségeket? Vagy inkább a médiára számítotok?

Major Róbert: Sajnos a média nemigen képviselteti magát ezeken a rendezvényeken, legfeljebb néhány helyi orgánum. A zsűriben azonban a szakma jeles képviselői ülnek.

A televíziós tehetségkutató műsorokról (mint például a Megasztár) mi a véleményetek?

Lőrincz Zoltán: Ez a stílus ott nem igazán jelenik meg; volt viszont a Viván egy hasonló műsor, az tetszett: jó volt a szervezés és a háttérmunkálatok is, csak sajnos az érdeklődés nem volt nagy iránta. De a Megasztár és hasonlók…

Major Róbert: A Csillag születikben azért én láttam fantáziát. Az ismerőseink közül harminc-negyven zenekar is jelentkezett rá, csak sajnos kizárólag a populáris dolgokat fogadta be a műsor. Nem a zenei teljesítmény számított, hanem a főszerkesztő aktuális hangulata: azok a dalok jutottak tovább, amelyek éppen tetszettek neki. A Megasztár esetében szerintem csak a döntőket volt érdemes meghallgatni.

Lőrincz Zoltán: Meg a válogatásokat, azon legalább lehetett röhögni. (nevet) Hiányzik a Táncdalfesztivál meg a Ki mit tud?; azok valóban nemes célt szolgáltak, nem a külsőségekről meg mindenféle sztárocskák reflektorfénybe helyezéséről szóltak.
@@
Párhuzamot érzek a visszamondott lemezszerződésetek és a sztárgyár típusú tévés műsorok között: titeket is „meg akart csinálni” az Universal, mint a Megasztárban a stylistok a fiatal zenészpalántákat. Dicséretes, hogy vannak elveitek, ezért elálltatok a szerződéstől, de nem veszélyes ez a mai világban, amikor annyi zenekar vár arra, hogy lemezt készíthessen?

Lőrincz Zoltán: Dehogynem, nagyon veszélyes. De ha az ember azt akarja csinálni, amit szeret, akkor nem szabad ekkora kompromisszumot kötni. Persze, bizonyos mértékű alkalmazkodásra mindenhol szükség van, de azért inkább megvárjuk, amíg egy olyan kiadót találunk, aki a saját zenei irányvonalunkon és ízlésünkön belül szeretne egy-két dolgon változtatni, nem pedig egy tőlünk teljesen idegen stílust ránk erőltetni.

Major Róbert: Tény, hogy azért ez a visszamondott szerzőzés lelassította a tempónkat, a lelkesedés némileg alábbhagyott a zenekaron belül; hiszen ezzel betekintést nyertünk a szakma szempontjaiba, és ezáltal egy kicsit pesszimistábbak lettünk. Lehet, hogy álszerénységnek hangzik, de mivel elég sok tehetségkutatót nyertünk meg, nem erre számítottunk; azt hittük, könnyebb lesz a helyzetünk. Meglepődtünk azon, hogy ennyire át akarnak minket formálni. Ami a számomra a leginkább unszimpatikus volt, az az, hogy amerikai mintára szerették volna felépíteni az egészet, semmi magyaros íz nem maradt volna benne. Amely zenekarok közül választhattunk volna, egyik sem volt számunkra megfelelő, sem szakmailag, sem stílus tekintetében.

Miért jó az egy kiadónak, ha egy aktuális sztárzenekart majmol? Hiszen manapság ezek pár év vagy akár rövidebb idő alatt kifutnak, mi értelme lesz akkor a magyar „másuknak”?

Major Róbert: Nyilván anyagi szempontból közelítik meg a dolgot a kiadók. A cél ez alatt az idő alatt minél több pénzt kisajtolni az adott zenekarból, a tinédzserkorosztály és a negyvenen felüliek szokásaira apellálva: ugyanis ők azok, akik manapság még megvesznek egy lemezt. Persze, fontosak az anyagiak is, de manapság, mikor haldoklik a lemezpiac, és futószalagon gyártják az együtteseket, ennek így nem sok értelme van. Az országban öt-hat névnél többet nem tudnék mondani, akik hosszú ideje sikeresek. Nem azért, mert a többiek mind rosszak, hanem egyszerűen nem áll mögöttük támogató. A kiadó érve az volt, hogy mi klasszikus rockot játszunk, amely nem igazán eladható az előbb említett korosztálynak. Más meg nem vesz lemezt, hanem letölti a zenéket az internetről. Ezzel egyébként nekem nincs problémánk: a mi hatdalos EP-nket is le lehet tölteni az oldalunkról. Azért azt sajnálnám, ha a CD teljesen eltűnne a piacról, mert olyan jó érzés a kezemben tartani a saját lemezünket.

Lőrincz Zoltán: Ha megvásárolsz egy CD-t, azt kézbe veheted, mint „tárgyi bizonyítékát” annak, hogy vettél valamit. Audió- és vizuális élményt egyaránt ad, míg az MP3 csak az előbbit. Megnézheted a borítót, elolvadhatod a dalszövegeket, a zenekar történetét, a tagok életét.

Beszélgettem korábban egy másik rockzenekarral, és ők is említették, hogy a zenészek személye kezdi egyre inkább elveszíteni a jelentőségét. Az emberek letöltik a zenét, meghallgatják, de hogy ki szerezte a dalt, hogy néz ki, hány éves, az nem érdekli őket. Miért jellemző ez az elszemélytelenedés?

Major Róbert: Orwell. (nevet)

Lőrincz Zoltán: Talán azért, mert elég sok klisé és egymásra épülő zenekar van. Az embernek tetszik valamelyik irányvonal, meghallhat egy zenekart, majd még egyet, amely olyan, mintha a másik replikája lenne. Tetszik neki az is, mert ugyanúgy lehet rá zúzni, de hogy kik csinálják azt a zenét, nem érdekli. Az is lehet, hogy az illető saját lelkivilága, személyisége olyan sivár, hogy nem akar a dolgok mögé nézni.

Ki lehet tűnni a sok rockzenekar közül, és egyben kitörni ebből a személytelenségből?

Major Róbert: Ha valaki túléli ezt az egészet, akkor igen. Remélem, mi is ezen az úton haladunk.
@@
Gondolom, a nevetek titeket jellemez. Miért érzitek magatokat flúgosnak?

Lőrincz Zoltán: El kell jönni egy koncertre, és akkor meglátod. (nevet) Egyébként a zenéhez semmi köze az elnevezésnek.

Major Róbert: A személyiségünkben rejlő infantilizmust jól jellemzi ez a név; meg felkapják rá a fejüket az emberek, mert különleges. Azonban, vannak hátulütői is.

Lőrincz Zoltán: Igen, gyakran hiszik azt a névről ítélve, hogy punkzenét játszunk, aztán meg csodálkoznak.

Major Róbert: A zenekar „kettős személyiségét” már kevésbé fejezi ki ez a név, ugyanis a zenénk komolyabb hangvételű, mi magunk azonban eléggé őrültek vagyunk.

Hallgattam a rocközönös interjútokat, ott az is szóba került, hogy akár német zenekarnak is gondolhatnának titeket e név alapján.

Major Róbert: Igen, az is félreértéseket okozhat, hogy a Flug németül repülést jelent.

Egy rockzenésznek mindenképp flúgosnak kell lennie?

Major Róbert: Csak úgy lehet csinálni, ha beleéled és elengeded magad. Van pár populárisabb műfajokban tevékenykedő ismerősünk, és koncerten ők is tudnak olyan őrültek lenni, mint mondjuk mi, de ha interjúra kerül a sor, visszafogják magukat, és nem engedik kibontakozni az igazi személyiségüket.

Elég sok tagcsere volt a zenekarban; mintha ez manapság tendencia lenne, ugyanis több együttesnél ugyanezt tapasztalhatjuk. Ez egyszerűen olyan, mint ahogy egy munkahelyen is cserélődnek a kollégák, vagy a zenélésre különösen jellemző az ezzel járó felfokozott érzelmi állapot, nonstop közös munka miatt?

Major Zoltán: Az összes eddigi tag a baráti társaságból került ki. Ahogy fejlődött a zenekar, változtak az igények, volt, aki nem akart olyan komolyan foglalkozni a zenéléssel, ezért kivált, jött helyette egy másik. Mára én maradtam az egyetlen eredeti tag, aki már a zenekar alapításában is részt vett. A zenekar nevét azért nem változtattuk meg ennek ellenére, mert az azóta csatlakozott tagok mind beleillettek ebbe a flúgos képbe, ezért jó poénnak tartottuk megtartani. Tizenhat-tizenhét évesen kezdtük az egészet, de komolyabban pár éve foglalkozunk vele, mióta tehetségkutatókra járunk, és dalokat veszünk fel.

Lőrincz Zoltán: Azért ez csak kettőnkre vonatkozik, hiszen Matyi (Szakadáti Mátyás dobos) és Ádám (Dombi Ádám basszusgitáros) már régóta foglalkoznak komolyan a zenével.

Major Róbert: Igen, mi is azóta változtunk, mióta ők velünk vannak. A dobosunk a Belmondóban játszott, illetve játszik, Ádám is sok zenekarban játszott már korábban.

Sikerült békében elválni a korábbi tagoktól? Nem irigykednek, ha nyertek valamit, hogy „Hú, miért nem maradtam a Flúgban?”

Major Róbert: Továbbra is a barátaink maradtak, így nem hiszem, hogy irigykednének. Együtt bulizunk, gyakran összejön a társaság; mindenki együtt örül a sikereinknek. A legtöbb tagcsere nem azért történt, mert összevesztünk, hanem mert munka vagy tanulás mellett nem tudták csinálni a zenélést. Az egyik srác például a jogi tanulmányaira akart koncentrálni, ezért lépett ki.

Lőrincz Zoltán: Vagy pedig találtak egy másik zenekart, amely jobban illeszkedett a stílusukhoz, és így jobban érezték magukat benne.

Fontos tanulni vagy dolgozni a zene mellett arra gondolva, hogy egyszer majd nem tudtok ebből megélni? Már ha most tudtok; hiszen ez kevés zenekarnak jön össze.

Lőrincz Zoltán: Szinte lehetetlen ebből megélni. Egy kezemen meg tudnám számolni azokat, akiknek sikerül. Elég borzasztó a jelenlegi helyzet; persze, bízunk benne, hogy meg fog változni.

Major Róbert: Matyi például hivatásos zenész, ő ebből él. Igaz, ezért vagy hat zenekarban kell játszania. Szóval, vannak hátulütői a dolognak, de legalább a hobbija a munkája.

Ilyenkor nem esik szét az ember hatfelé?

Major Róbert: Szerencsére, mivel barátok is vagyunk, nem csak zenésztársak, mindenkinek fontos ez a csapat, így mindig sikerül úgy szervezni a dolgokat, hogy jusson rá elég idő.

Milyen korosztály hallgatja a zenéteket?

Lőrincz Zoltán: Nagyon vegyes: a tizennégy-öt évestől kezdve a negyvenes korosztályig, és nem csak a szülők, akik eljöttek megnézni, hogy muzsikál a gyerek, hanem teljesen idegen emberek is járnak a koncertekre. Nagyon jó érzés, hogy nem csak egy rétegnek tetszik, amit csinálunk.

Melyik volt a legemlékezetesebb koncertetek?

Lőrincz Zoltán: Minden koncert különleges, mindegyik másért. De a határon túli fellépések mindig emlékezetesek.

Major Róbert: Igen, mert ott nagyobb a lelkesedés irántunk. Itthon, ha az ember egy fesztiválon, a nagyszínpadon játszik délután négykor, gyakran el sem jönnek, mert ezek a zenekarok itt csak arra jók, hogy kitöltsék az időt a fő attrakcióig. A határon túliak pedig mindig örülnek, ha kimegyünk játszani.

Hol koncerteztek a közeljövőben?

Major Róbert: Mivel most készül a lemez – már a háromnegyedénél tartunk -, elég sok időnket igénybe veszi, ezért nem utazgatunk annyit, hanem elsősorban a közelben, Pest megyében játszunk, Érden és Budapesten. De szeretnénk majd egy nagyobb, országos lemezbemutató turnét is, ez még szervezés alatt áll.