2024. május 6. - Ivett, Frida

Törvénymódosítások a népszavazás után

Az MSZP vezérszónoka szerint a párt nemcsak tudomásul veszi a népszavazás eredményét, hanem érti is az emberek szavát; a Fidesz felszólalója arról beszélt, hogy "a kormány tovább akarja folytatni azt az ámokfutást, amit elkezdett az egészségügyben"
2008. március 11. kedd 16:06 - Hírextra
Ez kedden hangzott el az Országgyűlésben, a népszavazáson hozott döntések végrehajtását célzó kormányzati és fideszes törvényjavaslat együttes általános és részletes vitájában.

Lendvai Ildikó, az MSZP vezérszónoka úgy fogalmazott: a kormánynak az a dolga, hogy végrehajtsa a szavazók többségének akaratát. Hozzátette: a kormánynak ugyanakkor az is dolga, hogy megnézze, működőképes-e az egészségügy és a felsőoktatás.

A frakcióvezető kiemelte, hogy a kormány az eddiginél több egyeztetést szeretne az egészségügyben és a felsőoktatásban dolgozókkal. Azonban nincs az a társadalmi párbeszéd, ami önmagában több pénzt teremtene - tette hozzá. Lendvai Ildikó szerint a kieső pénzek pótlása csakis a már létező pénzek átcsoportosításával lehetséges, nem lehet forrásokat másoktól elvenni a népszavazás döntése következtében.

Mint elhangzott, a kormány továbbra is járulékalapú egészségügyben gondolkodik, és azokból a járulékokból kell gazdálkodni, amelyek befolytak. Lendvai Ildikó kitért arra, hogy a kormány a népszavazás eredménye miatt nem akarja csökkenteni a minimál nyugdíjak összegét.

Emlékeztetett arra, hogy a vizitdíj bevezetésekor másfajta kompenzációk is voltak, ez az összeg áll rendelkezésre, hogy a kieső pénzeket pótolja a kormány.

A szocialista vezérszónok szerint a Fidesz nem gondolhatja komolyan, hogy a tájékoztatásból kellene a kormánynak pénzt elvenni. A Fidesz azon javaslatára, hogy a játékadóból befolyó összeget fordítsa a kormány az oktatási és egészségügyi fejlesztésekre, Lendvai Ildikó azt mondta, ez az összeg eddig is szerepelt a költségvetésben, tehát nem új pénzt talált az ellenzék.

Mikola István (Fidesz) megjegyezte: izgatottság és feszültség volt Lendvai Ildikó szavaiban, "mintha nem tudná feldolgozni a népszavazás eredményét". Szerinte a kormánypártok sértettek a népszavazás eredménye miatt, pedig - tette hozzá - a kormány egyértelműen meg akarja büntetni a népet.

"A nép nem mondott kevesebbet, mint azt, hogy állj meg, ne tovább!" - fogalmazott az ellenzéki képviselő. Szerinte a kormány tovább akarja folytatni azt az "ámokfutást", amit elkezdett. Horváth Ágnes egészségügyi miniszterhez intézve szavait a Fidesz vezérszónoka azt mondta, a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal egyetlen ülésére sem jött el, hogy egyeztessen az ottlevőkkel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Szifo
2008. március 11. 17:29
A Fidesz javaslata a díjbevételek elmaradásának pótlására nevetségesek, a szakmai hozzáértés teljes hiányáról árulkodik.
Egyetértve Lendvai Ildikóval, szerintem elsősorban a tb.járulékok beszedésére kell összpontosítani, a csalókat kiszűrni és ellátásukat fizetőssé tenni.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását