2021. január 25. - Pál

Tavaszi nagytakarítás

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes javaslatára a tavaszi koncentrált takarítási program keretében az FKF Zrt., valamint a Főkert Zrt. a szerződésben rögzített kötelességein túl a főbb útvonalakon idén tavasszal is elvégzi a kerületek, illetve a lakóköz
2008. március 8. szombat 14:55 - Hírextra
Kitakarítjuk a várost közösen!

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes javaslatára a tavaszi koncentrált takarítási program keretében az FKF Zrt., valamint a Főkert Zrt. a szerződésben rögzített kötelességein túl a főbb útvonalakon idén tavasszal is elvégzi a kerületek, illetve a lakóközösségek felelősségkörébe sorolt takarítási feladatok egy részét. Az eddigiektől eltérően idén a két cég egymással összhangban nagyszabású" faltól - falig" takarítást tervez Budapesten.

A tavaszi koncentrált takarítási program elindításaként 2008. március 8-án 11 órától közös akcióra invitálta a város lakóit Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, az FKF Zrt., valamint a Főkert Zrt. A közös akció keretében civilek és a környékbeli iskolások főpolgármester-helyettes úrral közösen takarították ki a városligeti tó környékét.

A koncentrált takarítási program célja a városra, az utakra, a közterületekre lerakódott szennyeződés és por eltakarítása, a tél nyomainak eltüntetése. A munkák során nemcsak a fő- és tömegközlekedési útvonalakat takarítják le, amely feladat a fővárosé, hanem a mellékutcákat, valamint az ingatlanok előtti járdák egy részét is. Ezáltal a kerületek és a lakóházak tulajdonosainak munkájából is jelentős részt vállalnak magukra.

Az azonban, hogy a város vezetése és az erre hivatott fővárosi cégek menedzsmentje mindent megtesz a tisztább Budapestért, keveset ér, ha nem következik be egy alapvető szemléletváltás, nem válik általánossá a saját környezetünkért érzett felelősségtudat.

A tiszta főváros egy el nem dobott cigarettacsikkel, el nem hajított csokoládépapírral veszi kezdetét. Sem azt nem szabad azonban elfelejteni, hogy a járdák tisztán tartása az ingatlanok tulajdonosainak kötelessége, sem azt, hogy a kerületek gondozásában a fővárosi tulajdonnál jóval több út és park van. Látványos eredmény tehát csak széleskörű összefogással és együttműködéssel érhető el.

A városligeti akción Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes kihangsúlyozta: "a nemzetközi példákat követve szükségesnek látszik, hogy érezhetőbb következményei legyenek a környezetünket rontó, gyermekeink jövőjét veszélyeztető tevékenységeknek. Elengedhetetlen a nagyobb jogi szigor. Épp ezért arra kértem a vezérigazgató urakat, dolgozzák ki azt a javaslatot, amely az eddigieknél jóval hatékonyabb fellépést tenne lehetővé a fővárosnak és a budapestieknek súlyos anyagi károkat okozó környezetszennyező tevékenységekkel szemben. Gondolok többek közt a már tűrhetetlen mértéket öltő illegális szemét- és sitt-lerakásra, de a parkrongálásokra is. Ugyanezt a Fővárosi Közterület-felügyelettől is kérem. A szakmai javaslatokról előterjesztést tennék a Fővárosi Közgyűlés számára. A Budapesten szolgálatot teljesítő valamennyi közterület-felügyelőtől következetes és szigorú fellépést várok. "

Bielek Péter, az FKF Zrt. vezérigazgatója tájékoztatta az érdeklődőket arról, hogy 2007-ben az FKF új menedzsmentje a hatékonyság javító intézkedéseknek köszönhetően 250 millió forintos megtakarítást ért el. A cég az összeget Budapest idegenforgalmi szempontból kiemelt területén koncentrált faltól-falig terjedő takarításra fordította. Az FKF idén is folytatja a takarítási programot a Pesti Nagykörút - Margit híd - Margit krt. - Moszkva tér - Krisztina krt. - Attila út - Döbrentei tér - Szent Gellért rakpart - Műegyetem rakpart - Petőfi híd által határolt területen. A munkálatok során magasnyomású vizes technológiával nemcsak a fő- és tömegközlekedési útvonalakat, hanem a mellékutcákat, valamint az ingatlanok előtti járdákat is megtisztítják.

Kocsis László, a Főkert Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Főkert munkatársai végzik a főváros mintegy 6.600.000 m2 zöldfelület növényállományának és épített elemeinek (tavak, szökőkutak, játszóterek) teljes körű fenntartását, üzemeltetését. A cég munkatársai egész évben folyamatosan gondoskodnak a parkberendezési tárgyak, a szökőkutak, automata öntözőrendszerek megelőző karbantartásáról. Az év első hónapjaiban a parkokban elsősorban a síkosság-mentesítés, a cserjefelületek metszése, a parkok takarítása, valamint a frekventált helyen lévő virágágyak kiültetése tartozik a legfontosabb feladatok közé.

A parkokban tapasztalható vandalizmus, az illegális hulladéklerakás következtében a cég az év teljes egészében végez többletfeladatokat. Az elmúlt években olyan mértékben megnőttek a köztisztasági feladatokra fordított költségek, hogy elmondható, minden évben a többlet költségekből egy új játszóteret lehetne megépíteni.

A március 8-i rendezvény rendezvénnyel a résztvevők arra hívták fel a figyelmet, hogy minden itt élő lakosnak, kerületnek tennie kell valamit a tisztább Budapestért, hiszen vannak ügyek egy város életében, amelyekben csak a legszélesebb körű összefogással érhető el eredmény. A tiszta környezet iránti igény is ilyen. Mindannyiunk egyik legszemélyesebb közügyévé kell válnia. Érthető napi példával élve, ha nem dobjuk el a szemetet és a cigaretta csikket, figyelünk a zöld területek és az úttestek tisztaságára, már tettünk egy apró lépést az élhetőbb Budapestért.
Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását