2024. május 10. - Ármin, Pálma

Télen többet, nyáron kevesebbet fizetünk

Éves szinten nem nőtt Budapesten idén a távfűtéses lakások fűtési költsége az által, hogy az alapdíj-hődíj arány a lakosság, az érdekképviseletek és a politikusok szorgalmazására alapesetben módosult - jelentette ki a Főtáv vezérigazgatója pénteki tájékoz
2008. március 7. péntek 16:03 - Hírextra

Kovács Lajos az elmúlt napok magas távhőszámláiról szóló hírek kapcsán elmondta, hogy a módosítással az alapdíj-hődíj aránya 48-52 százalékról, 35-65 százalékra változott. Aki kéri, az maradhat azonban a magasabb alapdíjnál - tette hozzá. Az aránymódosítás miatt egy átlagosnál hidegebb télen több hődíjat kell fizetni. A múlt év januárjához képest idén hidegebb volt, emiatt nőtt a hőfogyasztás és annak költsége is. A vezérigazgató emlékeztetett rá, hogy a cég jelezte az ilyen jellegű várható változásokat. Az aránymódosítás azonban nem azt jelenti, hogy burkolt távhődíjemelés történt, csupán a díjszerkezet változott. Nyáron ugyancsak a belső arányok módosulása miatt a korábbinál kevesebbet kell majd fizetni.

A hatékony energiafelhasználás érdekében a cég öko programot dolgozott ki, amelyhez a 4.500 hőközponti épületből már 200 csatlakozott. A program a távfűtéses lakások fűtésszabályozásának kialakítását, költségmegosztó felszerelését célozza, vissza nem térítendő támogatással. A vissza nem térítendő állami támogatás mértéke a költségek 35 százaléka, maximum 54 ezer forint lehet lakásonként, sikeres pályázat esetén.

További segítséget jelenthet a Főtáv Öko Plusz Programja, amelynek keretében a cég egyebek közt a 35 százalékos alapdíjból 10 százalékos csökkentést ad. Ez összességében egy 52 négyzetméteres átlaglakásnál éves szinten 8.600 forint megtakarítást jelent - hangsúlyozta a vezérigazgató.

A Főtáv Zrt. vezetői szerint a hatékonyság javításán túl, a távhődíjak érzékelhető csökkentéséhez arra is szükség lenne, hogy számos európai uniós országhoz hasonlóan nálunk is öt százalékra csökkenjen a távhőszolgáltatás áfája. A távfűtéshez szükséges gázt pedig ne lakossági áron, hanem nagyfogyasztói kedvezménnyel vehesse meg a Főtáv. Nyugat-Európában mintegy a felével olcsóbb a nagyfogyasztók számára a gáz ára, mint a lakosságnak.

Kovács Lajos cáfolta azokat a híreket miszerint Budapesten lenne az ország legdrágább távfűtése. Mint mondta, Budapesten a Főtáv fizet sok olyan feladatért, amiért a vidéki városokban külön pénzt kér a helyi hőszolgáltató. Példaként említette, hogy a Főtáv ingyen légteleníti a hálózatot, illetve, hogy másutt a fogyasztók fizetik meg az áram költségét annak a hőközponti szivattyúnak, amely a vizet keringeti a házban.

A cég 14 milliárd forintos évi működési költségéből idén 3 milliárd forint megtakarítását tervezi, hogy ebből finanszírozhassák a 10 százalékos alapdíjcsökkentést - közölte Kovács Lajos.

Balogh Róbert szóvivő megjegyezte azt is, ha a Főtávnak nem lenne egyetlen dolgozója sem, az a távhőszámlát csak ezer forinttal csökkentené havonta, így az átlaglakások évi 234 ezer forintos fűtési költsége 12 ezer forinttal lenne kisebb.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását