2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tolna felkészült a katasztrófára

Jól megfelelt minősítést kapott a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a hároméves tevékenységét vizsgáló átfogó ellenőrzés nyomán, az értékelést Muhoray Árpád vezérőrnagy és Szentes György alezredes ismertette az újságírókkal csütörtökön Szekszá
2008. március 6. csütörtök 14:48 - Hírextra
A katasztrófavédelem nemzeti ügy, ezért a felügyeleti hatóság ütemterv szerint a megyei igazgatóságok katasztrófavédelmi, polgári védelmi és tűzoltósági tevékenységét háromévente átfogó ellenőrzésen értékeli, Tolna megye a mértékadó jól megfelelt értékelést kapta - közölte Muhoray Árpád, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság veszélyhelyzet-kezelési főigazgató-helyettese.
Tájékoztatása szerint a vizsgálat a szakmai irányítási tevékenység mellett számos területre kiterjedt. Mint mondta, összességében pozitív kép alakult ki.

Azt is figyelembe vette az ellenőrzés, hogy 2000. január 1-jétől az igazgatóság állománya 30 százalékkal csökkent, illetőleg a gazdálkodási lehetőségei az évek során számos szigorodáson mentek át.

Megállapította, hogy a megelőzési hatósági ágazat terén előrelépésre van szükség, ezt főként a nyugdíjazások következtében előállt helyzet, az állomány fiatalodása indokolja.

Szentes György ezredes, a felügyeleti és ellenőrzési főosztály vezetője kiemelte, hogy a technikai eszközök, rendszerek ellenőrzése során a munkavédelem terén példaértékű helyzetet állapított meg a felülvizsgálat.

Az ellenőrzés során tapasztalt hiányosságok főként adminisztratív jellegűek, azok nem veszélyeztetik az üzemszerű működést - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását