2024. április 20. - Tivadar

Hiller: Nem lépünk fel a hallgatók ellen

Az oktatási tárcánál nem folyt, és nem is folyik semmilyen olyan munka, amely a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának törvényben rögzített jogait bármilyen módon megváltoztatná - jelentette ki Hiller István oktatási miniszter egy csütörtöki b
2008. március 6. csütörtök 13:49 - Hírextra
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerdán közölte: még a népszavazás előtt várja a parlamenti pártok válaszát, terveznek-e és támogatnak-e olyan törvénymódosítást, amely megváltoztatná a HÖOK működésének jelenlegi szabályozását.

Az SZDSZ akkor úgy reagált, hogy nem támogat olyan kezdeményezést, hogy politikai csoportok vegyék át a HÖOK szerepét. Hasonlóan nyilatkozott e kérdésben a Fidesz, valamint az MDF is, a két ellenzéki párt szintén nem támogatna ilyen törvényjavaslatot.

Az MSZP szakpolitikusa szerint kacsa a hír. A tárca vezetője csütörtökön az állítást a népszavazási kampány egyik megnyilatkozásának nevezte.

Hozzátette: a tárca számára a HÖOK eddig is partner volt, s ezután is tárgyal a szervezettel a Felsőoktatási Kerekasztalon, és részt vesz a hallgatói szervezet által kezdeményezett egyeztetésen is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását