2024. október 13. - Kálmán, Ede

A család a legfontosabb - a magyar nőknek

A magyar nőknek a család védelme, szeretteik biztonsága jelenti az életüket vezérlő legfontosabb értéket, ugyanakkor a jókedvet, a tisztességet, a békét és belső harmóniát is sokkal fontosabbnak tartják, mint a régió más országaiban élő társaik - derül ki
2008. március 6. csütörtök 22:15 - Hírextra

Az önbecsülés, azaz a saját értékekben való hit a fontossági sorrendben csupán a kilencedik helyre szorult. A tíz legfontosabb érték között szerepel továbbá az anyagi biztonság, a büntetés, a hitelesség, a barátság és az igazságosság is.

A magyar nők nem lázadnak a hagyományos társadalmi nemi szerepek ellen - több mint háromnegyedük egyetért azzal az állítással, miszerint egy férfinak mindenkor gondoskodnia kell családja anyagi biztonságáról (ugyanezen az állásponton van egyébként a tízből nyolc férfi is), és 71 százalékuk véli úgy, hogy elsősorban a nők feladata a háztartás és a család dolgairól gondoskodni. Ezzel egyidejűleg a nők nagyobb arányban érzik úgy, hogy sok lemondással jár a család, nehezebben viselik a stresszt és nagyobb arányban fárasztja őket a napi rutin, mint a férfiakat.
A gondoskodáson kívül a legtöbb nőnek alig jut ideje az aktív kikapcsolódásra.

Szabadidejében tízből kilenc nő legalább hetente egyszer élelmiszervásárlással tölti idejét. Természetben, parkban vagy szabadtéri helyeken tízből négy nő tölti idejét heti rendszerességgel és fittségének megőrzése érdekében testedzésre is csupán tízből hárman szánnak időt. Ha idejük engedi, legtöbben zenét hallgatnak, újságot, magazint, illetve könyvet olvasnak. Múzeumba, illetve kiállításra tízből kettő sem jut el közülük hetente, de templomba, sportrendezvényekre, diszkóba és éjszakai klubokba, moziba is csak hasonlóan alacsony arányban járnak.

A magyar nők és családjuk 26 százaléka - saját bevallása szerint - soha nem megy étterembe és 15 százalékuk sohasem nyaral.

Ötből három nő úgy érzi, korának megfelelően néz ki, egyharmaduk pedig úgy véli, koránál fiatalabbnak látszik. A hölgyek harmada ennek megfelelően semmit nem változtatna külsején - aki nem teljesen elégedett megjelenésével, az főként a csípőjén alakíttatna, ha tehetné.

A magyar lányok jövőképében legnagyobb fontossággal a családalapítás és a gyermekvállalás szerepel. A mai tizenéves lányok nagyobb hányada szeretne gyermeket, mint amennyire ez jellemző Kelet- és Közép-Európában, ráadásul mind többen döntenének a munkából való visszavonulás és a főállású anyaság mellett. Míg Magyarországon tízből nyolc 13-19 éves lány akar gyermekeket, addig ez az arány az Oroszországot, Lengyelországot, Csehországot és Magyarországot magába foglaló kelet- és közép-európai régióban 77 százalék körül alakul. Gyermeknevelés céljából a magyar lányok negyede, míg a kelet-közép-európai régióban már a lányok egyötöde maradna otthon.

A GfK NOP Roper Jelentése 1997 óta évente mintegy 30 országban készül és a 13 éves és ennél idősebb korosztály körében végzett 30 ezer személyes interjú eredményét összegzi. A tanulmány átfogóan elemzi a globális fogyasztói trendeket és bepillantást enged a globális fogyasztó életmódjába, attitűdjeibe, értékeinek világába és viselkedésébe. Az interjúk 2006. novembere és 2007. januárja között készültek az egyes országokban reprezentatív mintavétellel. (Magyarországon a városi lakosságot reprezentáló mintán készült a felmérés.)

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását