2024. április 20. - Tivadar

Szabó Ferenc kitüntetése

Szabó Ferenc jezsuita teológus kapta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Pro Cultura Christiana-díját, amit szerdán Budapesten Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek adott át.
2008. március 5. szerda 14:21 - Hírextra
Mint azt az MKPK elnöke mondta, a kitüntetéssel nagyrabecsülésüket kívánták kifejezni Szabó Ferenc jezsuita teológusnak, írónak "azért a több évtizedes elkötelezett munkáért, amelyet a katolikus teológia, az irodalom és a rádiózás területén az üdvösség jó hírének továbbadásáért tett".

Erdő Péter laudációjában ismertette, hogy Szabó Ferenc 1953-ban lépett a jezsuita rendbe, 1953 és 1956 között az Idegen Nyelvek Főiskoláján, ezután az Eötvös Loránd Tudományegyetem francia-magyar szakán tanult, majd 1956-ban külföldre távozott.

Elmondása szerint Szabó Ferenc rendi tanulmányait Egenhovenben, a vallon jezsuiták főiskoláján végezte, s Brüsszelben szentelték pappá 1962-ben. Párizsban szerzett teológiai doktorátust Szent Ambrus krisztológiájából 1966-ban, ezt követően huszonöt éven át volt a Vatikáni Rádió magyar adásának szerkesztője, illetve vezetője.

Erdő Péter a kitüntetett egyik legnagyobb érdemeként azt említette, hogy Szabó Ferenc római évei alatt rádiós szerkesztőként, valamint magyar nyelvű, filozófiai, teológiai és irodalmi munkáival "a nyugati szakirodalomtól elzárt hazai hallgatók és olvasók számára hozzáférhetővé tette a kortárs szellemi élet legértékesebb irányzatait, és ezzel rendkívül fontos kultúrmissziót töltött be".
Rómából 1992-ben tért haza Magyarországra, azóta a Távlatok című negyedéves folyóirat főszerkesztője - folytatta.

Beszédében elhangzott, hogy hetvenedik születésnapja alkalmából II. János Pál pápa táviratban köszöntötte Szabó Ferencet, a Magyar Köztársaság művelődési minisztere pedig 1991-ben Pro Cultura Hungarica emlékplakettet, 2002-ben újságírói munkásságáért Táncsics Mihály-díjat adományozott Szabó Ferencnek.

Méltatásában Erdő Péter arra is kitért, hogy a Magyar Pen Club 1996-ban Illyés Gyula-díjjal tüntette ki írói munkásságáért és a XX. századi nagy francia költők és teológusok műveinek fordításáért, ugyanilyen irányú tevékenységéért Stephanus-díjat is kapott 2001-ben.

Szabó Ferenc köszönő beszédében kiemelte, hogy ez volt az első díja, amit a püspöki konferenciától kapott. Hangsúlyozta, hogy "irodalmi, rádiós működésével mindig az egyházat szolgálta". Megemlítette azt is, hogy 1990 előtt "többet lehetett tenni Magyarországért külföldön, mint amennyit itthon lehetett volna".

A Pro Cultura Christiana-díjat 2004-ben alapította az MKPK kimagasló művészeti és más kulturális tevékenység, valamint az egyházi kultúra szolgálatának elismerésére.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását