2021. február 27. - Ákos, Bátor

Fokozott ellenőrzések a fővárosban

A korábbi évektől eltérően idén fokozott biztonsági ellenőrzések mellett vehetnek majd részt az érdeklődők a fővárosi önkormányzat március 15-i ünnepségén a Petőfi-szobornál - tudta meg az MTI szerdán városházi forrásokból.
2008. március 5. szerda 19:32 - Hírextra
Tájékoztatásuk szerint a fővárosi ünnepség szervezői az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által az állami megemlékezésekre készített biztonsági szabályzat alkalmazásával kívánják elérni, hogy a fővárosi ünnepség látogatói méltó körülmények közt ünnepelhessenek.

A főváros ünnepségét csakúgy, mint a március 15-i állami megemlékezéseket, két kordonon keresztül lehet majd megközelíteni. A rendészeti minisztérium tájékoztatója szerint a koncertlátogatók körében már ismert, az ünnepségeken való részvétel feltételeit tartalmazó szabályzatot léptetnek életbe. A színpad közelébe azok mehetnek, akik a második ellenőrző pontnál átesnek a személyes ellenőrzésen.

A Petőfi-szobor körzetében kialakítandó kordonok ellenőrzési pontjainál a rendezvény biztonsági szolgálatának ruházat- és csomagellenőrzésre lesz lehetősége. Egyebek közt megtiltják a nyeles esernyők, a zászlórudak és az üvegek bevitelét a kordon területére. A főváros ünnepségére csak a nemzeti lobogót, Budapest és az EU zászlaját lehet majd bevinni. A kordon mögé nem léphetnek majd be az alkohol-, vagy kábítószer-befolyásoltság alatt lévők. A 12 évnél fiatalabbak pedig csak kísérővel mehetnek át a kordonon. Az ünnepség méltóságát megzavaró személyeket a rendezők eltávolítják, belépésüket megtiltják. A rendészeti minisztérium szabályozásához hasonlóan a főváros ünnepségén is mindenki a saját felelősségére vehet részt. A látogatók esetleges felelőtlen magatartása miatt bekövetkező károkért nem vállalnak felelősséget a rendezők.

Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a fővárosi ünnepség operatív törzse által kidolgozott szabályozással biztosítani kívánják az ünnephez méltó megemlékezés lehetőségét a Petőfi-szobornál.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását