2024. május 6. - Ivett, Frida

Árvízi emléknap Szegeden

A dél-alföldi cserkészek és a Szeged-Belvárosi Plébánia szombaton immár negyedik alkalommal szervezi meg a Fogadalmi templom előtti téren az Árvízi emléknapot, a délelőttől késő estig tartó rendezvényre az ország minden szegletéből várnak vendégeket - táj
2008. március 4. kedd 12:51 - Hírextra
A gyerekeket az egész városban zajló ügyességi és műveltségi feladatokból álló vetélkedő, több mint tízfajta kézművesfoglalkozás, nyomozó- és cserkészjátékok, lovaglás és íjászat, élő-csocsó kupa várja. A cserkész életformát egy kiállításon keresztül mutatják be, a vállalkozó szelleműek pedig főzőversenyen bizonyíthatják rátermettségüket.

A orvostanhallgatók Teddy maci klinikát szerveznek, ahova a gyerekek elhozhatják kedvenceiket, a leendő orvosok megvizsgálják őket, s elmondják, mi a célja egy-egy beavatkozásnak.

A belvárosi egyházközség erre a napra a Dóm tornyát is megnyitja, valamint folyamatosan idegenvezetést tart a templomban. A toronykilátó kivételével a programok ingyenesek. A rendezvényt este szentmise, majd tábortűz zárja.

Szegedet 1879. március 12-én szinte teljesen elpusztította a Tisza áradása, a korabeli beszámolók szerint a város hatezer házából alig 260 maradt meg. A város lakói annak emlékére, hogy megmenekültek az árvíztől, fogadalmat tettek: templomot emelnek Szűz Mária tiszteletére.

A Foerk Ernő által áttervezett templom építését 1913-ban kezdték meg, a Dóm alapkövét 1914. június 21-én helyezték el, ám egy hónappal később az első világháború kitörése miatt leállt az építkezés, amely a világégést követően csak 1923-ban folytatódott.

Az ünnepélyes templomszentelésre az egyházmegye alapításának kilencszázadik évfordulóján, 1930. október 24-én került sor, majd néhány hónappal később XI. Pius pápa székesegyházi rangra emelte a Fogadalmi templomot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását