Mint közleményükben írták, nagyra értékelik a köztársasági elnök ragaszkodását a jelöltállítás folyamatának nyilvánosságához.
"Elítéljük a javaslataival ismételten szembehelyezkedő pártok magatartását, akik így bosszulják meg, hogy az elnök szakított a zárt ajtók mögött folyó titkos alkudozás gyakorlatával, és a személyi döntéseket igyekszik kiszabadítani az átláthatatlan pártérdekek erőteréből" - tették hozzá.
Mint írták, a nyilvános bizottsági meghallgatás során a parlamenti képviselők megbizonyosodhatnak a jelölt felkészültségéről, és hangot adhatnak esetleges ellenvéleményüknek, ez a bizottsági meghallgatás biztosíthatja, hogy a posztokra a legalkalmasabb személyek kerüljenek.
Jellemző egyes frakciók cinikus hozzáállására, hogy a bizottsági meghallgatásokon nem kifogásolták - mert nem kifogásolhatták - a jelöltek alkalmasságát, akiket a titkos szavazás alkalmával elutasítottak - írták.
A szervezet közleményében azt írta: a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról szóló törvény megalkotásával Magyarország példát mutat azoknak, akik politikai választ keresnek az ökológiai válság kihívására.
"Az Élőlánc Magyarországért vezetői, akik annak idején a köztársaság elnökével együtt az új jogintézmény kezdeményezői közé tartoztak, felháborítónak tartják, hogy törekvéseik a megvalósulás küszöbén politikai intrika áldozatául esnek" - tették hozzá. Véleményük szerint a jelöltek ismételt, indokolatlan elutasítása nem a köztársasági elnök, hanem a törvényhozás tekintélyét rombolja. A szervezet feltétlen támogatásáról biztosította a köztársasági elnököt és jelöltjeit.
Sólyom László ombudsmanjelöltjeit, Fülöp Sándort és Zombor Ferencet február 25-én leszavazta az Országgyűlés, előző két jelöltjét, Nagy Boldizsárt és Péterfalvi Attilát decemberben szintén leszavazta a Ház. A köztársasági elnök hasonlóan járt tavaly júniusban, amikor a parlament nem választotta meg Majtényi Lászlót az állampolgári jogok országgyűlési biztosának; az erre a posztra általa később jelölt Szabó Mátét tavaly szeptemberben viszont megválasztották ombudsmannak.
Az államfő február 28-án az ombudsmanok jelöléséről a parlamenti pártok frakcióvezetőivel folytatott megbeszélést, ezen leszögezte: a jövőben sem változtat az ombudsmanok jelölési eljárásán.