2024. május 7. - Gizella

Az arany ára

Közönségtalálkozót tartanak Az arany ára című darab március 25-ei előadása után a budapesti Bárka Színházban - tájékoztatta Kovács Krisztián, a teátrum munkatársa az MTI-t. Az eseményen a közönség találkozhat a darab szerzőjével, Bereményi Gézával, Bagó B
2008. március 2. vasárnap 10:40 - Hírextra

A darab Bereményi Géza író-rendező filmje, az Eperjes Károly főszereplésével készült Eldorádó (1988) nyomán készült, amely a Teleki téren piacozó Bereményi nagyapa emlékét dolgozza fel.
Az arany ára ősbemutatója a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban volt 1998-ban, az író rendezésében.

A "Teleki téri piaci játékot" - egy évvel ezelőtt, 2007. március 10-én mutatták be a Bárkában. Monori szerepében Gáspár Sándor lép színpadra, a közönség láthatja még az előadásban Varjú Olgát, Egyed Attilát, Nagypál Gábort, Gados Bélát, Spolarics Andreát, Seress Zoltánt, Mucsi Zoltánt, Makranczi Zalánt is.

Bagó Bertalan rendező a Bárka Színház tavalyi bemutatója előtt az MTI-nek azt mondta, hogy az Eldorádó forgatókönyve alapján készült darabban a film kisebb szerepei jobban kibontva jelennek meg. Más a történet befejezése is: a film 1956-ban, a színdarab pedig a hatvanas évek elején ér véget. Bereményi Géza írt egy harmadik felvonást a színpadi változathoz és jobban nyitva hagyja a történetet.

A színpadi adaptációban több a humor, az abszurditás, a darab legendaszerűbb, mitikusabb, olyan, mint egy visszaemlékezés - mondta Bagó Bertalan.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását