2024. március 29. - Auguszta

Az alkohol nem vigasztal

A közmondás szerint a bút italba fojtják, de a valóságban a szesz csak elnyújtja a bánatot - derítették ki a tokiói egyetem kutatói. A tanulmány megállapításai a Neuropsychopharmacology című amerikai szakfolyóiratban olvashatók.
2008. március 2. vasárnap 09:21 - Hírextra

Az italozással vigasztalódni próbálók zöme által már korábban is felfedezett igazságot a Macuki Norio farmakológus által vezetett tudóscsoport azzal magarázza, hogy az alkoholban lévő etanol nem a felejtést segíti, hanem ellenkezőleg, megőrzi az agyba jól bevésődött emlékeket.

A kutatók a kísérletre kiválasztott laboratóriumi patkányokat több napon át enyhe áramütéseknek tették ki, majd minden alkalommal visszahelyezték őket ketreceikbe. A rágcsálók így azonnal megrémültek, mihelyt kinyitották ketreceik ajtaját. Ekkor egyeseknek ereibe alkoholt fecskendeztek, mások viszont csak fiziológiai oldatot kaptak. Ezután a tudósok tanulmányozták, miként reagálnak a két csoport patkányai.

Kiderült, hogy azoknál, amelyek alkoholt kaptak, a rettegés hosszabb ideig - átlag két hétig - tartott, mint a szeszmentesen tartott társaiknál.

"Ha ezeket az eredményeket az emberekre alkalmazzuk, akkor azt jelentik, hogy a rossz emlékek, amelyektől az italozással próbálnak megszabadulni, tovább élnek, mint másoknál, még ha az alkohol egy időre ad is némi eufóriát" - fejtette ki Macuki.

A tanulmány megállapításai a Neuropsychopharmacology című amerikai szakfolyóiratban olvashatók.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását