2024. május 6. - Ivett, Frida

Orbán bizakodik

Orbán Viktor nem számol azzal, hogy a március 9-i népszavazás sikertelen lesz; a Fidesz elnöke a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában a részvételről szólva azt mondta, a baloldal jövője a tét.
2008. március 1. szombat 10:16 - Hírextra
A legnagyobb ellenzéki párt vezetője a kormányt bírálva úgy fogalmazott: "egy gyűlöletkampányt bármilyen gyülevész társaság végig tud csinálni". Orbán Viktor azt hangoztatta: a kormányzás arról szól, hogy munkához kell juttatni a munkanélkülieket, sikerre kell segíteni a kis-és középvállalkozásokat és képzettebbé tenni az új nemzedékeket.

A Fidesz elnöke szerint ha elsöprő lesz a részvétel a népszavazáson, akkor az "elsöprő következményekkel" is jár majd. Annak a véleményének adott hangot, hogy "a baloldal jövője a tét".
Véleménye szerint a baloldal cserbenhagyta azokat, akiket addig képviselt, és "dogmatikus irányba fordult".

Azt mondta: "Ez az újbaloldali öndefiníciós kísérlet, amely végigsöpört az Egyesült Államokon, Nagy-Britannián, Németországon, Lengyelországon, a baloldalra nézve mindenhol tragikus következményekkel járt".

Hasonló sors várhat magyar társaikra is - fűzte hozzá.

Orbán Viktor azt hangoztatta: "a milliárdosokat középpontba állító politikával" nem lehet helyettesíteni a nyugdíjasokat, a kisembereket, a leszakadókat segítő politikát.

A Fidesz elnöke szerint a kérdés most az, lesz-e Magyarországon olyan baloldal, amelyik megint az emberek felé fordul és néppártként viselkedik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását