2024. április 19. - Emma

Gatlin május végéig döntést szeretne

Justin Gatlinnek, a férfi 100 méteres síkfutás olimpiai bajnokának ügyvédei arra kérték a nemzetközi Sportdöntőbíróságot (CAS), hogy május végéig hozza meg határozatát fellebbezésükkel kapcsolatban.
2008. február 29. péntek 13:01 - Hírextra

A 25 éves amerikai vágtázót januárban négy évre, 2010. május 24-ig tiltotta el egy háromtagú bizottság, melynek határozatát a CAS-nál támadta meg az atléta. A fellebbezés célja, hogy a büntetést a első doppingvétségeknél szokásos két évre csökkentsék.

Gatlinék számára azért lenne fontos, hogy a tavasz végéig döntés szülessen, mert egy számukra nézve pozitív ítélet után a sprinter kétéves büntetése idén május végén lejárna, így részt vehetne az amerikai olimpiai válogatón júniusban.

"Az ügy nagyon egyszerű. Álláspontunk szerint a négy évre szóló eltiltás jogszerűtlen, mert a bírák Gatlin 2006-os pozitív doppingtesztjét második vétségként kezelték, holott a 2001-es esete nem tekinthető annak" - mondta Maurice Suh ügyvéd.

A háromszoros világbajnok atléta ügye valóban rendhagyó esetnek számít, hiszen a januári döntés tulajdonképpen félmegoldásnak nevezhető. Az először lebukott sportolókra ugyanis kettő, míg a másodikra fennakadtakra örökös eltiltás vár a szabályok szerint.

Az ügyét kezelő bizottság tagjainak - mint ahogy a sportág, illetve a nemzetközi sportélet valamennyi vezetőjének is - az okozott komoly fejtörést, hogy a 2006-ban megbukott Gatlin 2001-ben, az ifjúsági világbajnokságon is adott pozitív mintát, de mint később bebizonyosodott, a tiltott anyag egy olyan gyógyszerrel került a szervezetébe, amelyet gyerekkora óta húzódó betegsége miatt szedett. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) hét éve elfogadta ugyan Gatlin érveit, ám felmentés helyett a kétéves eltiltást egy évre mérsékelte.

Ezek után 2006-ban az USADA maximum nyolc évre szóló kizárást irányzott elő, amiből lett négy idén januárban, igaz a bizottság három tagjából egy ember csak két évet javasolt, mert szerinte sem kellett volna figyelembe venni a 2001-es ügyet.

Gatlinék mostani legfőbb érve, hogy az amerikai jogrendszer elítéli a szellemi vagy testi fogyatékossággal élők negatív diszkriminációját, márpedig Gatlin gyerekkora óta bizonyítottan koncentrációs zavarokkal küzd, s ezért szedte a 2001-es lebukásért felelős gyógyszert. Azaz semmiképpen sem tilthatták volna el.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását