2024. április 19. - Emma

Szomjanhalnak a kínaiak az Olimpia miatt

Egy kínai tartományi vezető szerint embermilliók megélhetését fenyegetik a pekingi olimpia vízszükségletének fedezése érdekében hozott állami intézkedések. Két északi, északkeleti tartományra, a Pekinget körülölelő Hopejre (Hebei) és a fővároshoz viszonyl
2008. február 27. szerda 19:41 - Hírextra
A kínai kormány több száz kilométeres, kiterjedt vízvezeték-hálózatot építtet ki, hogy elterelje a vizet ezekből a tartományokból a fővárosba.

Mindkét tartomány amúgy is végletesen aszályos terület. A tervezett vízelvonás jóvátehetetlen környezeti károkkal és társadalmi forrongással fenyeget - mondta a Financial Times című brit lapnak adott nyilatkozatában An Csi-jüan (An Qiyuan) Senhszi (Shaanxi) tartomány volt párttitkára, a Népi Politikai Tanácskozó Testület (népfrontjellegű politikai szervezet) tartományi elnöke. "A vízkészletek eltérítése súlyos következményekkel jár. Minden gyárat be kell zárnunk, csak azért, hogy Peking jó minőségű vizet kapjon az olimpia idejére. A parasztok is panaszkodnak, hogy a vízhiány miatt súlyos terméskieséssel kell számolniuk. A kormánynak kártalanítania kellene ezeket a tartományokat a helyi vízkészletek megdézsmálásáért" - vélekedett.

Rendkívül szokatlan jelenség Kínában, ha egy vezető kommunista tisztségviselő nyíltan bírálja a kormány politikáját.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását