Mondhatjuk-e, hogy az elmúlt néhány évben egy liberálisabb, a holland-mintához némileg közelítő irányba halad a magyar drogpolitika?

A különböző jelzőkkel nagyon óvatosan kell bánni. Egyrészt azért, mert sztereotípiákat indíthatnak el, másrészt azért, mert nem is igazak. Olyan ez, mint 1990-ben a nagypolitikában, amikor mindenki liberális jogállamot akart, de ez nem jelentette azt, hogy mindenki liberális pártpolitikát folytatott. Így aztán nem lehet összemérni a magyar drogpolitikát a hollanddal, különösen azért nem, mert Magyarországon máig Európa talán legszigorúbb büntetőjogi szabályozása van érvényben.

De az elmúlt 4-5 évben enyhült valamelyest a szabályozás, nem?

Ennél komlikáltabb az ügy, mert 2003-ban fogadták el az új BTK-rendeleteket, melyek valóban enyhítik a korábbi szabályozást, de fontos pontokban ez még mindig egy nagyon szigorú szabályozás. Ráadásul most a Legfelső Bíróság már említett jogértelmezési, jogtechnikai döntése egy tipikusan szigorú helyzetet eredményezett.

Ha a konkrét törvényi szabályozást vesszük alapul, akkor milyen mérföldkövekről beszélhetünk?

1993-ban, még az Antall-kormány idején születtet meg az első szabályozás, melyre általánosságban elmondható, hogy az eddigi legjobb szabályozás volt: az elterelés rendszerére és más kifinomult rendszerekre épített. Létrejöttek a minősítő, tehát súlyosbító és enyhítő körülmények, elismerte a szabályozás, hogy a fogyasztók esetében a büntetőjogi eszközöknek csak korlátozott értelme van, ezért előnyben részesítette a kezelés felé való terelést. Ezt szigorította az Országgyűlés 1998-ban, 1999 márciusi hatállyal. Ez a szabályozás már olyan kiemelt társadalmi problémaként, veszélyként értelmezte a kábítószer-fogyasztást, amit az eltereléssel szemben a büntetőjog kiemelt eszközeivel kívánt visszaszorítani. Korábban ugyanis úgy szólt a szabály, hogy amennyiben a fogyasztó önként vállalja a kezelést, az elterelést, úgy mentesülhet a büntetőjogi felelősség alól. Ez változott meg 1999 márciusától, illetve ez lett visszaállítva 2003-ban. A büntetés tehát a fő irány, de az attól való eltérés lehetőségét széles körben biztosította mind az 1993-as, mind a 2003-as szabályozás, szemben az 1999-essel.



A készülő javaslatnak mi az újdonsága az eddigiekhez képest?

Ez a koncepció sokkal kifinomultabb az eddigieknél. Nagy előnye, hogy a rendkívül komplikált szabályozásban - amit sokszor a jogalkalmazók is nehezen tudnak értelmezni – tisztább, átláthatóbb viszonyokat kíván teremteni, technikai megújulást teremtene. Többek között bevezetné a BTK szövegébe a mennyiség kérdését, és ami a legfontosabb, hogy a kábítószer fogyasztás csekély mennyiségű elkövetését nem büntetőjogi magatartásként, hanem szabálysértésként kezelné.

Mikorra lehet ebből törvény, lehet-e belőle egyáltalán?

Ebben a mostani nagyon feszült helyzetben nincs az a politikai erő, amely megkísérelne elfogadtatni egy ilyen törvényt. Ennek alapvető oka, hogy a társadalom nagyon elítélő a kábítószer-fogyasztással kapcsolatban. A kábítószeres ember a leginkább elítélt társadalmi csoportba tartozik, jobban elítélik őket, mint például a cigányokat, vagy az alkoholbetegeket. Tehát nincs társadalmi igény a változásra. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy nincs is szükség változásra.