2024. május 6. - Ivett, Frida

Híd a Vörös-tenger fölött?

A terv ugyanolyan vadnak tűnik, mint a XIX. században a Szuezi-csatorna megépítéséé, ugyanakkor nagyon komoly tervek készülnek a Vörös-tengeren átívelő, Dzsibutit és Jement összekötő, 28 kilométer hosszú híd megépítéséről.
2008. február 23. szombat 13:07 - Hírextra
"Nem igazán vagyunk részes fél, a terv az égből pottyant az ölünkbe Oszama bin Laden egyik testvérének javaslatára, akinek építkezési vállalata van Szaúd-Arábiában - mondta Mohamed Dileita dzsibuti kormányfő.

"Itt sokat beszélnek róla, és a jemeniek meg vannak róla győződve arról, hogy a tervet szaúdi és egyesült arab emírségbeli forrásból megvalósítják, hogy összeköttetést teremtsenek az arab világ és Afrika között" - tette hozzá.

Számos amerikai, jemeni, sőt francia cég is részt vesz a tervben, amelynek a kormányfő szerint az lesz a nagy előnye, hogy az afrikai muzulmánok milliói vonaton vagy busszal juthatnak el Mekkába.
"A Báb-el-Mandeb-híd" (az arab név jelentése "a pokol kapui", így hívják a Dzsibutit Jementől elválasztó tengerszorost) hozzávetőlegesen 28,5 kilométer hosszú lesz, Jement köti majd össze a Vörös-tengerben lévő Perim szigetével és az afrikai kontinensen pedig Dzsibutival.

A hidat gerendák és egy függőhíd alkotja majd, amely a leghosszabb lesz a világon, hat sávos autóúttal és négy pár vasúti vágánnyal.

A híd építési költségeit 14 milliárd euróra (3714 milliárd forint) becsülik, az építkezés mintegy tíz évig tartana, azaz körülbelül annyi ideig, mint a Szuezi-csatorna megépítése.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását