2024. május 6. - Ivett, Frida

Már nyomtatják a szavazólapokat

Megkezdődött a biztonsági elemekkel ellátott szavazólapok nyomtatása a március 9-ei népszavazásra az Állami Nyomdában; a 25 millió, kérdésenként eltérő színű, A/5-ös méretű ív nyomtatása öt napig tart.
2008. február 20. szerda 15:45 - Hírextra

A budapesti nyomda géptermeibe és csomagolócsarnokába szerdán engedték be az újságírókat, hogy meggyőződhessenek arról, milyen szigorú biztonsági intézkedések mellett készülnek a népszavazási papírok, illetve azokat miként csomagolják, "dobozolják" megyei bontásban. A lila, zöld és fehér színű szavazólapok mellett a kőbányai telephelyű cégnél készítik a szavazóköri urnákat, a plakátokat és a jegyzőkönyv-formanyomtatványokat is.

A szavazólapokat többféle biztonsági elemekkel látják el. A távirati iroda újságírójának az egyik szakember azt mondta, egyebek mellett úgynevezett UV-jel és mikroírás is véd a hamisítás ellen, így a szavazólapokat nagyon nehéz lenne hamisítani.

A választópolgárok száma valamivel meghaladja a 8 milliót, és miután külön íveken szavazhatnak a résztvevők, ezért kell legalább 24 millió szavazólap. A mintegy egymilliónyi szavazólaptöbbletet is a 11 ezer szavazókörbe juttatják el, ahol a rontott íveket helyettesítik.

A közbeszerzési eljáráson nyertes cég 335 millió forintot kap a munkáért.

A szavazólapok és a többi népszavazási nyomtatvány útját a megyékbe biztonsági őrök felügyelik.
Az MTI-nek a helyszínen nyilatkozó szakember ugyanakkor elmondta azt is, hogy a külképviseleti szavazókörökbe nem az itt nyomtatott szavazólapok kerülnek; csak a biztonsági elemekkel ellátott íveket küldik ki a követségekre. A külképviseleten dolgozók feladata lesz majd, hogy a biztonsági ívekre (az előző országgyűlési választásokra beszerzett) különleges gépekkel rányomtassák a kérdéseket.

Arra a kérdésre, miért nem az Állami Nyomdában előállított kész szavazóíveket küldik külföldre, a szakember a jogi szabályozásra hivatkozott. Mint mondta, ennek a rendszernek a képviselő-választáson van jelentősége, hogy ne kelljen minden visszalépő jelölt után új szavazólapcsomagokat indítani repülővel a távoli földrészekre.

Zubor András, az Országos Választási Iroda munkatársa az újságírók előtt ismertette a nyomdai munka "színes adatait": a nyomtatványok előállításához több mint 100 tonna papírra, 240 kilogramm festékre van szükség, továbbá 160 kilométer nemzeti színű szalagra, 80 kilométer nemzeti színű zsinórra, valamint 150 ezer darab tollra.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását