2024. március 29. - Auguszta

Zuschlag elismerte politikai felelősségét

Zuschlag János a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen ellene és 13 társa ellen folyó bűnügyben vallomást tett, melyben politikai felelősséget vállalt az MSZP ifjúsági szervezete és a civil szervezetek esetleges finanszírozási szabálytalanságaiért.
2008. február 19. kedd 19:39 - Hírextra
A vallomásról Kovács M Gábor, Zuschlag János ügyvédje tájékoztatta kedden az MTI-t.

Kovács M Gábor elmondta, hogy védencével egyetértésben nyilatkozik a vallomásról.
"Zuschlag János az ügyészségen vallomást tett, a kormányokon és politikai oldalakon átívelő ifjúsági intézményrendszer működéséről, a politikai ifjúsági szervezetek finanszírozási módjáról" - mondta a védő.

Zuschlag János beszámolt az ügyészségen a Fiatal Baloldal gazdálkodásról is, "melynek során elmondta, hogy bevett gyakorlat volt, hogy politikai ifjúsági szervezetek más civil szervezetekkel közösen valósítják meg programjaikat".

Vallomásában elismerte: "a büntetőeljárásban érintett egyesületek a Fiatal Baloldallal sok közös programot szerveztek, így a finanszírozási kérdésék is összefolyhattak, így, ha ennek keretében szabálytalanságok történtek, azért, mint a FIB elnökhelyettese, politikai felelősséget vállal".
Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese az MTI-nek megerősítette Zuschlag János vallomásának tényét.

Hozzátette: Zuschlag János vallomásában nem tért ki konkrét részletekre, sőt az ilyen irányú kérdésekre nem is volt hajlandó válaszolni.

A főügyész-helyettes hangsúlyozta: A gyanúsított vallomása semmilyen újdonsággal nem szolgált a nyomozóhatóság számára.

Szabó Ferenc emlékeztetett arra: március 19-e a nyomozás befejezésének határideje.A nyomozás gyakorlatilag befejeződött, az iratismertetések vannak hátra. Nem az ügyészségen múlik, hogy a határidőig az iratismertetések befejeződnek-e, mert lehetnek további indítványok és bizonyítás kiegészítési javaslatok.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványára a Szegedi Városi Bíróság tavaly szeptember 21-én rendelte el Zuschlag János előzetes letartóztatását. Az MSZP volt országgyűlési képviselőjét, a kiskunhalasi szervezet korábbi elnökét, az MSZP megyei szervezetének volt ügyvezető elnökét - társaival együtt - a megyei főügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítja, társadalmi szervezetek költségvetési támogatásainak szabálytalan felhasználása miatt.

A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 75 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

Az ügynek 14 gyanúsítottja van, közülük Zuschlag János mellett Katus Ferenc is előzetes letartóztatásban van. A harmadik letartóztatott személyt, Lados Istvánt, a kecskeméti ügyész indítványának megfelelően a szegedi nyomozási bíró házi őrizetbe helyezte. A bíróság jogerős határozatának indokolása szerint Lados István az eljárás során önmagára nézve teljes körű beismerő, társaira nézve terhelő vallomást tett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását