2024. március 29. - Auguszta

Letartóztatták a pisztolyos lányt

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 15 éves lányt, aki a hétvégén fegyverrel ejtett túszul egy taxist Nyíregyházán - értesült a HavariaPress. A lány prostitúció miatt egy budapesti javítóintézetből szökött el, majd pénteken délután ilyen kül
2008. február 19. kedd 06:45 - Hírextra

A hatóság felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást a lány ellen, akinek a Nyíregyházi Városi Bíróság hétfőn délután elrendelte az előzetes letartóztatását is. Mint arról a hírügynökség korábban már beszámolt, a fiatalkorú pénteken délután a nyíregyházi vasútállomáson szállt taxiba, hogy egy áruházba vitesse magát.

Útközben elővett egy pisztolyt, az idős taxisra fogta, és arra kényszerítette, hogy a legközelebbi rendőrségre vigye. A taxis engedelmeskedett és a pályaudvartól néhány percre lévő Érkerti Rendőrőrs felé kanyarodott. A lány itt kiszállt, és pisztolyát a 69 éves férfi oldalához szorítva becsengetett az őrsre. Az ajtót nyitó rendőr felszólítására a pisztolyt ellenállás nélkül átadta. A lefoglalt - állítólag a józsefvárosi piacon vásárolt - fegyverről kiderült, hogy riasztópisztoly, amit a Schengeni Információs Rendszer alapján az osztrák rendőrség körözött. A kamasz iskolakerülés és prostitúció miatt egy budapesti javítóintézet lakója lenne, onnan azonban tavaly szeptemberben megszökött. Elmondása szerint most azért adta fel magát, mert összeveszett barátjával. Mivel a hatóság szerint félő, hogy ismételt szökésével kivonja magát a büntetőeljárás alól, ezért a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt.

Forrás: HavariaPress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását