2024. április 20. - Tivadar

Szabadkőműves összeesküvés az Egyesült Államok léte?

Az összeesküvéselmélet-gyártók új feladat után nézhetnek: Amerika legrégibb és legfontosabb nemzeti szimbóluma, a 225 éves Nagy Pecsét misztikus titkai mind feltárulnak egy Washingtonban megnyílt kiállításon.
2008. február 16. szombat 17:45 - Hírextra
Aki A nemzet aranya-féle hollywoodi tényfeltáró filmekből vagy Dan Brown könyveiből merítette tudását, az mind fújja, hogy az amerikai alapítóatyák megrendelésére készült pecsét hemzseg a szabadkőműves és sátánista vagy többistenhitre utaló szimbólumoktól.

A napokban Condoleezza Rice külügyminiszter, a Nagy Pecsét jelenlegi őre által megnyitott interaktív kiállítás kurátorai azonban azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy feltárják az amerikaiak előtt a pecsét részleteinek valódi jelentését.

Maga az ominózus ereklye ugyan maradt szépen a helyén, a külügyminisztériumban - amely az első amerikai külügyminiszter (később alelnök, majd elnök) Thomas Jefferson korában lett az otthona -, ám ha valaki elővesz egy egydollárost, annak hátoldalán bátran tanulmányozhatja a mindent látó szemet, a befejezetlen piramist, a latin jelmondatokat vagy a széttárt szárnyú és lábú sasmadarat, amely nyílvesszőket és olajágat tart a karmai között, fehér feje fölött 13 csillag, testén pedig a piros-fehér csíkos zászló. (A kör alakú pecsét két oldalának rajza 1935-ben jelent meg a papírpénzen.)

A történészek szerint a pecsét szimbolikájának félremagyarázása egyidős a Függetlenségi Nyilatkozat 1776-os aláírását követően megrendelt nemzeti jelkép megszületésével.
Az eredeti Nagy Pecsét tervét egyébként 1782-ben fogadták el a nyilatkozat aláírói - köztük Thomas Jefferson -, mai formáját pedig 128 évvel később, 1910-ben nyerte el.

Az évszázadok alatt kialakult tévhiteknek az internetkorszak kibontakozása adott különösen nagy lökést.

Az elméletgyártók kedvenc tételei között szerepelt, hogy az alapító atyák szabadkőművesek voltak, és a pecséten a társaság titkos szabadkőműves jelei tűnnek fel; hogy a pecsét sátánista, illetve többistenhitre utaló szimbolikája egy új világrend megteremtését jelképezi, amely egyetlen kormány irányítása alá akarja vonni az egész Földet; hogy a 13-as szám hangsúlyos jelenléte (13 lépcsője van a piramisnak, 13 nyílvesszőt tart a sas, 13 csík van a zászlón, 13-13 betűből áll a két jelmondat) a 13 amerikai család hatalmát szimbolizálja; hogy nem is egy, de két pecsét létezett: az egyiken a sas a nyílvesszők felé tekint, ezt háború idején használták, a másikon a madár az olívaágra néz, ez béke idején került elő.

A történészek merő fantazmagóriaként kezelik ezeket a bombasztikus "megfejtéseket". A valóság szerintük sokkal egyszerűbb, így aztán nem is olyan "kalandos": George Washingtonnak, az Egyesült Államok első elnökének és Benjamin Franklinnak valójában semmiféle szerepe nem volt a pecsét megtervezésében, bár ismert szabadkőművesek voltak. A befejezetlen piramis a folyamatban lévő munkát: az országépítést jelképezi, a nyílveszők a háborút, az olívaág a békét. A szabadkőművesek valóban használtak hasonló jelképeket, ám ezek sohasem szolgáltak kizárólagosan a rend szimbólumaiként.

A "Novus Ordo Seculorum" (azaz "Az idők új rendje") felirat, s a fölötte álló piramis alapzatába római számokkal feljegyzett 1776-os dátum nem az egyeduralmi törekvéseket, hanem a függetlenség kikiáltásával kezdődő új korszakot jelzi.

Az "Annuit Coeptis" jelmondat (fordítása: Helyesli szándékainkat), a timpanonban elhelyezett mindent látó szem, az alatta épülő piramissal az országteremtő telepesek célját támogató sors szimbólumai.

A 13-as szám pedig arra utal, hogy eredetileg 13 államból állt az Egyesült Államok.
"A pecsétben elrejtett kincs azoknak az embereknek a bátorsága és szellemi nagysága, akik létrehozták és az egész ország számára megteremtették ezeket az értékeket" - szögezte le az amerikai diplomáciai központ kiállításának vezető kurátora.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását