2024. május 8. - Mihály

Hódít a melegpaktum

Soha annyian nem "pakszoltak" még Franciaországban, mint tavaly: a hetero- és homoszexuális pároknak a házasokéhoz közelítő jogi státust biztosító Polgári Szolidaritási Paktumból (PACS) ugyanis 2007-ben először több mint 100 ezer köttetett, ami egy év ala
2008. február 16. szombat 06:45 - Hírextra

Míg a PACS életbelépésnek évében, 1999-ben, a bejegyzett párok 42 százaléka volt azonos nemű, 2000-ben már csak negyede, 2006-ban pedig már csak hét százaléka. Vagyis az elsősorban a meleg párok jogi elismertségére létrehozott szerződést ma már nagy többségben heteroszexuális párok veszik igénybe.

A 2005-ös 60 ezer és a 2006-os 77 ezer után a tavalyi 102 ezer PACS azért is számít jelentősnek, mert a házasságok száma ezzel párhuzamosan csökkent Franciaországban, s a 2000-es 305 ezerrel ellentétben tavaly már csak 266 ezer pár vonult anyakönyvezető elé.

Bár a PACS kevésbé ünnepélyes keretek között pecsételődik meg a polgármesteri hivatalokban, sokkal szilárdabb köteléknek bizonyul a házasságnál: a francia házasságoknak ugyanis 52 százaléka végződik válással, míg tavaly csak 13 ezer PACS bomlott fel, s tíz százalékuk azért, mert a felek végül összeházasodtak.

Az elmúlt nyolc évben eddig összesen 385 ezer PACS kötettett Franciaországban és 50 ezer bomlott fel (18 százalék). Az elmúlt két évben megugrott népszerűsége azzal a jogi módosítással magyarázható, amelynek következtében a PACS-társak 2005 óta a házasfelekhez hasonlóan közösen adózhatnak Franciaországban. Tavaly nyár óta pedig az élettársi viszonnyal ellentétben a bejegyzett homoszexuális és heteroszexuális pároknál az egyik fél halála esetén társa mentesül az örökösödési adó alól.

Ráadásul a válások hosszú jogi procedúrájával ellentétben a PACS - bíró és ügyvéd közreműködése nélkül - egy, a bíróságon beadott egyszerű nyilatkozattal felbontható.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását