2024. május 6. - Ivett, Frida

Galliában nem éri meg száguldani

Öt év alatti további 2500 radar elhelyezésével és a "visszaesők" gépkocsijának helyszínen történő elkobzásával kíván harcolni a gyorshajtás és az ittas vezetők okozta balesetek ellen a francia kormányzat.
2008. február 14. csütörtök 14:00 - Hírextra
A francia miniszterelnöki hivatalban a közutak biztonságáról szerdán tartott tárcaközi megbeszélést követően szigorító intézkedéseket jelentett be Francois Fillon kormányfő.

Az elmúlt hat évben évi két százalékkal csökkent a francia közutakon a halálos balesetek száma, de még tavaly is 4615-en vesztették életüket közúti balesetben. A francia kormány célja 2012-re háromezer alá csökkenteni a közutak halálos áldozatainak számát, s ennek eléréséhez az elkövetkező öt évben évi újabb ötszáz, azaz összesen 2500 radart helyez el az utakon.

A gyorshajtás mellett a halálos áldozattal járó balesetek legfőbb oka Franciaországban az alkoholfogyasztás. És bár minimális fogyasztás megengedett, akiről egy ellenőrzés során kiderül, hogy másodszorra lépi túl az engedélyezett mennyiséget, azaz "visszaeső", attól ezentúl a rendőr a helyszínen elkobozhatja a gépkocsit.

Hasonló szankcióra számíthatnak a vezetés előtt kábítószert fogyasztók, a gyorshajtáson tetten ért gépkocsivezetők, valamint a jogosítvány nélkül volán mögé ülők. Halálos áldozattal járó baleset esetén pedig az igazságügyi eljárás végéig azonnal és automatikusan bevonják a sofőr jogosítványát.

A kormány arról is döntött, hogy ezentúl tilos lesz az utak menti benzinkutaknál a szeszes italok árusítása, valamint a városhatárokon kívül éjszaka biciklizőknek kötelező lesz a fluoreszkáló mellény viselete. A bukósisak viselésére pedig "ösztönző kampányt" indít a kormány. A szórakozóhelyek előtti teszthelyeken ezentúl mindenki maga ellenőrizheti, hogy van-e olyan állapotban, hogy hazafele a volán mögé ülhet.

Francois Fillon azt is bejelentette, hogy televízió vagy bármilyen videójáték vezetés közbeni használatát is betiltja a kormányzat és azok használata "szigorú szankciókat" von majd ezentúl maga után. A kábítószer-fogyasztás ellenőrzésére várhatóan jövő nyártól vezeti be a kormány a nyáltesztet a francia közutakon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását