2024. március 29. - Auguszta

Az IDF a tandíj ellen

Az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) akkor tud egyetérteni a képzési hozzájárulás bevezetésével, ha az valódi reformokkal társul - közölte Lasztovicza Gábor, az IDF elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján, a Budapesti Corvinus Egyetem épülete előtt.
2008. február 14. csütörtök 13:22 - Hírextra
Az ifjúsági szervezet vezetője szerint értelmetlen a felsőoktatásban tandíjról beszélni, amikor annak bevezetése kizárólag a jelenlegi, torz struktúrát konzerválná. Az IDF elvi szinten jogosnak tartja a hallgatói hozzájárulást, de csak valódi változtatások mellett.

Az IDF álláspontja szerint azt az ötmilliárd forintot, amit a kormány a népszavazásra különített el, az oktatás fejlesztésére lehetne fordítani, vagy közel egy év tandíj költségét lehetne belőle finanszírozni.

Lasztovicza Gábor hozzátette: arról senki sem beszél, mi van azokkal a "már-már a kádári korszakot idéző" jutalompontokkal, ami a mai felvételi rendszert meghatározza. Úgy vélte, az így a felsőoktatásba bekerülő hallgatók nem biztos, hogy be is fejezik tanulmányaikat, hanem pusztán "egy Magyar Bálinti szocialista tudásgyár tagjává válnak".

A felsőoktatásban tanuló hallgatók ma már nem úgy szocializálódtak, hogy ne tudnák, ez a népszavazás nem értük van, hanem egészen más politikai célokat szolgál - vélte az IDF elnöke.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását