2024. április 20. - Tivadar

Elrepült az olajbáró?

Elfogatóparancsot adtak ki a hatóságok Vlaszák Lajos, a kecskemét-matkópusztai reptér üzemeltetője ellen, mert többszöri halasztás ellenére sem vonult be jogerős börtönbüntetésének megkezdésére - értesült a HavariaPress.
2008. február 9. szombat 13:31 - Hírextra
A vállalkozót tavaly nyáron a Szegedi Ítélőtábla jogerősen négyévi börtönre ítélte adócsalás miatt, mert nem tudott elszámolni több mint tizenötmillió liter kerozinnal. A férfi azonban mindmáig nem vonult be a börtönbe, ezért a közelmúltban elfogatóparancsot adtak ki ellene. Vlaszák eltűnésének különös érdekessége, hogy a matkópusztai repülőtérről néhány hete eltűnt egy kisrepülőgép is. A jogerős ítélet szerint Vlaszák cége - országon kívüli felhasználás indokával - fogyasztási adómentességet kapott kerozinvásárlásra, ám több mint tizenötmillió liter üzemanyaggal nem tudott elszámolni, ezáltal a költségvetést több mint egymilliárd forint kár érte. Az ügyben egy üzemanyag-nagykereskedő cég tett feljelentést, s a vizsgálat azt állapította meg, hogy a Vlaszák által üzemeltetett kis repülőgépek még folyamatos üzemelés esetén sem lettek volna képesek elhasználni ennek a kerozinmennyiségnek a töredékét sem. Vlaszák, aki szabadlábon védekezhetett a bírósági tárgyalások idején, a jogerős ítélet után kórházi kezelésre hivatkozva kért és kapott halasztást - amit aztán kétszer is meghosszabbítottak. Tavaly novemberben a férfi újra halasztást kért, de a kifogást akkor már elutasították. Ezért elrendelték az elővezetését, de a megadott kecskeméti lakcímén nem találtak rá. Később egy budapesti ingatlanon is keresték - amit Vlaszák a tartózkodási helyéül jelölt meg -, de előállítani innen sem sikerült. Vlaszák ellen ezután adtak ki elfogatóparancsot a hatóságok. A hírügynökség értesülései szerint egyébként a férfi a jogerős ítélet után egymillió euróért megpróbálta értékesíteni a matkópusztai repülőteret, ezt azonban a hatóságok valamilyen okból nem ítélték szökésre utaló előkészületnek.
Forrás: HavariaPress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását