2024. március 29. - Auguszta

Hamisított bankkártyák: tízmillió forintos kár

Hamisított bankkártyákkal folytatott vásárlásokkal mintegy tízmillió forintos kárt okoztak Nógrád megyei üzletekben magyar és szlovák állampolgárok, akik közül egy salgótarjáni férfit már őrizetbe is vett a rendőrség - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkap
2008. február 7. csütörtök 16:13 - Hírextra

A gyanúsítottak a boltvezetők tudtával vásároltak műszaki üzletekben, oly módon, hogy az árukért több szlovák állampolgár "klónozott" bankkártyájával fizettek - mondta Nagy Gábor.

A nyomozást azután kezdték meg, hogy több feljelentés érkezett a pozsonyi rendőrkapitányságra, melyek szerint az érintett kártyatulajdonosok nem is jártak Magyarországon, amikor ezek a tranzakciók történtek.

Az ügy gyanúsítottja négy salgótarjáni üzletvezető és üzletvezető-helyettes is, ők szabadlábon védekeznek.

Egy salgótarjáni férfi ellen, aki Magyarországról tartott kapcsolatot a szlovák bűnözői körrel, előzetes letartóztatása mellett folyik az eljárás készpénzt helyettesítő fizetőeszközzel való visszaélés miatt.
A kártyákat hamisító szlovák férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Nagy Gábor nem tudott pontos számot mondani arról, hány bankkártyát hamisítottak, de elmondta: az biztos, hogy szlovák, cseh és kazah bankok bocsátották ki a meghamisított kártyákat. Összesen hat bank kártyáival hat kártyatulajdonos nevében vásároltak, de volt olyan kártya, amiről több "klón" is készült; a károsultak pedig minden esetben a pénzintézetek - tette hozzá.

Nagy Gábor elmondta: felvették a kapcsolatot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével, hogy megállapítsák, hol használhattak még ilyen bankkártyákat Nógrád megyén kívül.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását