2024. július 18. - Frigyes

A jól táplált kisfiúk felnőttként jól keresnek majd

Ha jól táplálják a kisfiúkat - főképp 3 éves korukig -, azok nem csak erősebbek és okosabbak lesznek, hanem felnőtt korukban nagyobb bért is kapnak és ez viszi előre a gazdasági életet. Ezt a logikus, bár meghökkentő összefüggést ismerteti amerikai kutató
2008. február 4. hétfő 13:30 - Hírextra

A fontos fölismerés egy sok évtizede folyó, hatalmas vizsgálat eredménye. Guatemalában, ahol a lakosság jelentős része éhezik, két faluban 1969 és 1977 között az összes gyerek születésétől kezdve minden nap kapott olyan táplálékkiegészítőt, amelyben megfelelő kalóriatartalom mellett az optimális tápanyagok és vitaminok egyaránt benne voltak.

Két másik faluban is valamennyi gyerek kapott ugyanolyan külsejű táplálékkiegészítőt, de abban csak kevés kalória volt és nem tartalmazta a létfontosságú fehérjéket. Ezeknek a falvaknak a teljes lakosságát orvosilag igen gondosan tanulmányozták, szükség szerint magas színvonalon gyógykezelték, csak az előbbi, táplálkozásban bevezetett különbséget tartották fenn. A kutatók Dr. H.E. Freeman vezetésével már a hét évet meghaladó, táplálkozási beavatkozás után néhány esztendővel beszámoltak arról, hogy az igen tápláló és egészséges kiegészítőkkel kezelt kisgyerekek három- és hétéves koruk között lényegesen jobb gondolkodási teljesítményre voltak képesek, mint a szomszéd falvakban élő, gyengén táplált gyerekek.

A munkacsoport 1980-ban az amerikai közegészségügyi folyóirat, az American Journal of Public Health hasábjain fölhívta a figyelmet arra, hogy a lassan fejlődő országok szegény vidékein igen fontos volna olyan táplálkozást segítő programokat szervezni, amelyek főleg az éhező gyerekek életét és fejlődését javítaná.

A vizsgálat újabb eredményeit a Lancet szerkesztőségi közleményben is tárgyalja és foglalkozik azok társadalmi távolhatásaival. A kutatócsoport most már nem csak azt közli, hogyan alakult az iskoláskora azoknak a gyerekeknek, akik az alapvetően fontos táplálék-összetevőkkel gazdagított, megfelelő kalóriát tartalmazó ételt kapták, hanem megvizsgálta, hogyan alakult ezeknek a fiatal felnőttkora is.

Csaknem másfél ezer fiatal ember adatait dolgozták fel. Ezek valamennyien abból a 2392 főből álló csoportnak a tagjai voltak, akik születésüktől kezdve hétéves korukig vagy az aktív táplálékkiegészítőt-, vagy a látszólag ugyanolyat, de a hatékony elemeket és a kalóriát nem tartalmazó ételt kapták. Megnézték, hogy ma ezek a fiatal férfiak és nők milyen körülmények között élnek, mit dolgoznak, mennyit keresnek. Kiderült, hogy a hároméves korukig jól táplált fiúk azóta jobb munkát kaptak és átlagosan 46 százalékkal többet keresnek, mint azok, akik kiskorukban csak a gyenge kalóriájú, nem megfelelő tápanyagösszetevőket tartalmazó ételen növekedtek.

A lányok esetében ezt nem sikerült bizonyítani, és nem volt különbség a fiúk között sem, ha olyanokat vizsgáltak, akik három esztendős koruk után kezdték el enni a följavított kosztot. Az amerikai munkacsoport az értékelés során figyelembe vette az életkörülményeket és az iskolázottságot is.
"A mi vizsgálatunk az első, amely közvetlen összefüggést bizonyít a gyerekkori táplálkozás és a későbbi életben kifejtett munkateljesítmény között" - mondotta a sajtótájékoztatón a cikk első szerzője, Dr. John Hoddinott. Többen hangsúlyozták, hogy ezek konok tények és a kormányzatok, ha valóban igyekeznek a szegénységet enyhíteni, első tennivalóik közé tartoznék az iskoláskor előtti gyerektáplálás javítása.

A tanulmány összefoglalásának a végén olvasható az a következtetés, hogy "a gyerekek jó táplálása korai gyermekkorban olyan befektetés, amely a társadalom gazdasági növekedésének hosszútávú motorja lehet".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását