2024. május 10. - Ármin, Pálma

Szövetkező középszocik

Kétnapos, zártkörű tanácskozást tartottak a hét végén Szili Katalin házelnök vezetésével Budapesten, ahol a kormányzó párt és a kormány politikája is szóba került - írta a keddi Népszabadság. Baja Ferenc, az MSZP szocialista platformjának elnöke, aki maga
2008. január 29. kedd 09:27 - Hírextra
Az MSZP felsőbb köreiben néhányan furcsállották az összejövetelt, egyesek valamiféle belső ellenzéki tanácskozást véltek a háttérben - olvasható a cikkben.

Valóban az én szerepem értékelése volt a téma, de nem valamiféle összeesküvés kapcsán, hanem a Fenntartható Fejlődés Nemzeti Tanácsának elnökeként vettem részt a megbeszélésen - nyilatkozta a Népszabadság kérdésére Szili Katalin. Hozzátette: az ötpárti konszenzussal elfogadott döntés alapján március végéig kell kidolgoznia a tanács szervezeti és ügyrendi kérdéseit, amely majd megalkotja a hosszú távú nemzeti stratégiát, többek között ökológiai, kulturális és klímastratégiai témakörben.

A házelnök azt mondta, éppen a héten tárgyal ebben az ügyben a frakcióvezetőkkel. "Ha ebben valaki összeesküvést lát, az magából indul ki" - tette hozzá.

A tanácskozáson részt vett Gráner Gyula, az MSZP társadalompolitikai tagozatának (TPT) elnöke is, Szili Katalin tájékoztatása szerint nem tagozatvezetőként, hanem agrárközgazdász szakértőként.
A TPT országos tagozati minősítését épp a hét végén vonta meg az MSZP választmánya - emlékeztetett a lap.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását