2024. március 29. - Auguszta

Két korrupt budavári rendőrt csíptek fülön

Vesztegetés és más hivatali bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a BRFK a Budapesti Nyomozó Ügyészségen két, az I. kerületi rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő rendőr ügyében, akik hétszázezer forintot fogadtak el
2008. január 28. hétfő 15:12 - Hírextra
Tafferner Éva tájékoztatása szerint a két rendőr, egy törzszászlós és egy főtörzsőrmester, közterületi járőrszolgálatot látott el vasárnap este az I. kerületben.

A rendőrök ellenőriztek egy személygépkocsit, melynek sofőrje, annak fejében, hogy elállnak a vele szemben történő intézkedéstől, 700 ezer forintot ajánlott fel részükre, amit ők el is fogadtak - tette hozzá.

A két rendőrt voltaképpen egy másik ügyben végrehajtott rendőri akció során fogták el a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai.

A szóvivő egyelőre nem kívánt nyilatkozni arról, mivel gyanúsítják még a rendőröket.

Budapest rendőrfőkapitánya a két rendőr szolgálati jogviszonyát azonnali hatállyal megszűntette.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását