2024. április 19. - Emma

Szász Emese győzelme

Újabb nagy lépést tett az olimpiai részvétel felé vezető úton Szász Emese azzal, hogy megnyerte a hétvégi prágai női párbajtőr Világkupa-versenyt.
2008. január 27. vasárnap 22:10 - Hírextra
A szakág jelenlegi legjobb magyarja, aki már ezt megelőzően is a közvetlen élcsoportban volt a kvalifikációs ranglistán, tovább erősítette pozícióját: a múlt heti, budapesti Westend Grand Prix megnyerése után ismét a legeredményesebbnek bizonyult.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a fináléban azt a francia Laura Flessel-Colovicot győzte le (15-12), akit egy hete az elődöntőben vert meg. Ezúttal a döntőbe kerülésért a kínai Csao Jü-lien (Cao Yulian) ellen nyert (15-10), egy körrel korábban az észt Irina Embrichet (10-9) búcsúztatta, a 16 között pedig Nagy Tímeán (14-5) jutott túl.

A második legeredményesebb magyar párbajtőröző egyébként éppen a kétszeres olimpiai bajnok, 2006-ban vb-aranyérmes Nagy volt, ő a 12. helyen zárt.

Csao mellett az olasz Cristiana Cascioli vehetett még át bronzérmet.

Mincza-Nébald Ildikó 20., Hormay Adrien 21., Tóth Hajnalka 29., Antal Edina 71., Takács Emese 74., Izsó Katalin pedig 80. lett a 151 fős mezőnyben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását