2024. április 20. - Tivadar

Ausztrál Open - összegzés

A harmadik helyen kiemelt szerb Novak Djokovic nyerte a Melbourne-ben rendezett ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyes döntőjét, miután négy játszmában, 3 óra 6 perc alatt diadalmaskodott a francia Jo-Wilfried Tsonga ellen.
2008. január 27. vasárnap 17:02 - Hírextra
Djokovic pályafutása első Grand Slam-tornáját nyerte meg.

Eredmény:
férfi egyes, döntő:

Novak Djokovic (szerb, 3.)-Jo-Wilfried Tsonga (francia) 4:6, 6:4, 6:3, 7:6 (7-2)

A nyitó játszma elején kissé bizonytalankodott, idegesen kezdett a két teniszező: Tsonga azonnal elvesztette adogatójátékát, ám azonnal visszabrékelt. Ezt követően a francia játszott biztosabban, Djokovic csak nehezen - olykor szenzációs bravúrokkal - tartotta magát és egészen 4:4-ig fej-fej mellett haladt a két játékos. Ekkor a 22 esztendős Tsonga magabiztosan nyerte a szervajátékát, 5:4-nél pedig már játszmalabdához jutott és egy parádés átemeléssel bezsebelte az első szettet. Djokovicnak ez volt az első játszmavesztesége az idei ausztrál bajnokságon.

A folytatásban 3:3-ig mindketten nyerték a saját adogatásukat, majd ismét a szerb teniszező jutott brékelőnyhöz (4:3), majd 5:3-nál már az egyenlítésért fogadhatott. Tsonga állta a sarat és remek tenyeresekkel ugyan szépített, de a 20 éves Djokovic négy bődületes szervával nullra nyerte a gémet és ezzel kezdődhetett minden elölről.

A harmadik felvonás elején ismét akadozni látszott a gépezet a franciánál, 1:1-nél a szerb teniszező három bréklabdához jutott Djokovic, az első kettőt még hárította Tsonga, a harmadikat azonban elpuskázta és ezzel ismét hátrányba került. A folytatásban a harmadik helyen kiemelt szerb teniszező egyre magabiztosabban játszott, a francia viszont többet hibázott és 5:3-nál hét játszmalabdához jutott riválisa. Tsonga azonban óriási lelkierővel - és remek tenisszel - hatot hárított, ám a hetediket elrontotta és így Djokovicot már csak egy szett választotta el első Grand Slam-diadalától.

A negyedik játszma elején Djokovic az egyik labdamenet közben megcsúszott, fájlalta a lábát és 3:2-es vezetésénél ápolást kért, majd folytatta a játékot. Kiválóan. Olyannyira, hogy 5:4-es vezetéshez jutott és csupán egy gém választotta el pályafutása legnagyobb sikerétől. Tsonga azonban nagyon simán hozta az adogatójátékát, sőt bréklabdához jutott a következő gémben. A szerb azonban hárította azt, majd ismét előnyhöz és ezzel a csúcs közelbe jutott (6:5). A franciának azonban helyén volt a szíve ismét kiegyenlített és következhetett a rövidítés, amelyben Tsonga elbizonytalanodott és ezt Djokovic könyörtelenül kihasználta.

"Éreztem, hogy nagy volt rajtam a nyomás, nagy volt az elvárás. Rendkívül boldog vagyok, hogy végül is túltettem magam a kezdeti idegeskedésen, és nyertem egy olyan játékos ellen, akinek nem volt veszítenivalója. Tsonga nagyon veszélyes volt, különösen az első szettben" - mondta Djokovic.

"Sajnálom, hogy a fináléban nem tudtam megismételni az elődöntős játékomat. Az elején még jól ment a játék, de Djokovic fokozatosan átvette az irányítást, és minden támadásomat visszaverte" - nyilatkozta Tsonga.

A győztes 1 281 000 ausztrál dollárt - mintegy 200 millió forintot - kapott, a vesztes 640 ezerrel vigasztalódott.

Az ausztrál nyílt teniszbajnokság döntői:
férfiak:
egyes:
Djokovic (szerb, 3.)-Tsonga (francia) 4:6, 6:4, 6:3, 7:6 (7-2)
páros:
Erlich, Ram (izraeli, 8.)-Clément, Llodra (francia, 7.) 7:5, 7:6 (7-4)
nők:
egyes:
Sarapova (orosz, 5.)-Ivanovic (szerb, 4.) 7:5, 6:3
páros:
A. Bondarenko, K. Bondarenko (ukrán)-Azarenka, Peer (fehérorosz, izraeli, 12.) 2:6, 6:1, 6:4
vegyespáros:
Tien-tien, Zimonjic (kínai, szerb, 5.)-Mirza, Bhupathi (indiai) 7:6 (7-4), 6:4

Novak Djokovic (Szerbia) névjegykártyája:

Született: 1987. május 22., Belgrád
Lakhely: Monte-Carlo (Monaco)
Testmagasság/testsúly: 187 cm, 80 kg
Ütőfogás: jobbkezes
Helyezése a hagyományos világranglistán, egyesben: 3.
Legjobb helyezése a hagyományos világranglistán, egyesben: 3. (2007. július 9.)
Profi játékos: 2003 óta
Tornagyőzelmei egyesben: 8 (ebből 1 Grand Slam, Australian Open: 2008)

Út a döntőig:

Novak Djokovic (szerb, 3.):
1. forduló: Benjamin Becker (német) 6:0, 6:2, 7:6 (7-5)
2. forduló: Simone Bolelli (olasz) 6:1, 6:2, 6:2
3. forduló: Sam Querrey (amerikai) 6:3, 6:1, 6:3
nyolcaddöntő: Lleyton Hewitt (ausztrál, 19.) 7:5, 6:3, 6:3
negyeddöntő: David Ferrer (spanyol, 5.) 6:0, 6:3, 7:5
elődöntő: Roger Federer (svájci, 1.) 7:5, 6:3, 7:6 (7-5)
döntő: Jo-Wilfried Tsonga (francia) 4:6, 6:4, 6:3, 7:6 (7-2)

Egész Szerbia a teniszezőit ünnepli, nincs az országban fontosabb hír, mint az Australian Openen kiváló teljesítményt nyújtó sportolók eredményei, amelyekre vasárnap tette fel a kettős koronát Novak Djokovic és Nenad Zimonjic.

Az élete első Grand Slam-győzelmét arató - eddig a világranglista 3. helyén lévő - Novak Djokovic győzelméről közép-európai idő szerint 13 órakor érkezett az első hír Szerbiába, s perceken belül megindult a gratulációk áradata. Boris Tadic államelnök, Vojislav Kostunica kormányfő, Oliver Dulic parlamenti elnök, Snezana Samardzic sportminiszter gyors egymásutánban küldte el Melbourne-be (de lehet, hogy előbb a hírügynökségeknek) üdvözletét.

A gratuláció tökéletesen indokolt, mivel a világranglistán eddig a 3. helyen álló Djokovic az - ATP-pontszámok szerint gyakorlatilag behozhatatlan - svájci Roger Federer legyőzésén keresztül jutott a melbourne-i döntőbe.

A szerbek már korábban kihúzhatták magukat: vasárnap Nenad Zimonjic kínai partnernőjével, Szun Tien-tiennel megnyerte a vegyes párosok versenyét. Szombaton Ana Ivanovic döntőt játszott a nők között győztes, fantasztikus formában lévő orosz Marija Sarapovával, aki a negyeddöntőben búcsúztatta el a még egy évvel ezelőtt is a legjobbnak számító szerb női teniszezőnőt, Jelena Jankovicot.

2008 első Grand Slam-versenyén a döntőkben szereplő tizenhat versenyző közül három szerb volt, s ketten közülük győzelemmel térhetnek haza, vagy mehetnek tovább a következő nagy világversenyre.

Az Australian Open férfi egyes döntői 1998-tól:

1998: Korda (cseh)-Rios (chilei) 6:2, 6:2, 6:2
1999: Kafelnyikov (orosz)-Enqvist (svéd) 4:6, 6:0, 6:3, 7:6
2000: Agassi (amerikai)-Kafelnyikov 3:6, 6:3, 6:2, 6:4
2001: Agassi-Clément (francia) 6:4, 6:2, 6:2
2002: Th. Johansson (svéd)-Szafin (orosz) 3:6, 6:4, 6:4, 7:6
2003: Agassi-Schüttler (német) 6:2, 6:2, 6:1
2004: Federer (svájci)-Szafin 7:6 (7-3), 6:4, 6:2
2005: Szafin-Hewitt (ausztrál) 1:6, 6:3, 6:4, 6:4
2006: Federer-Bagdatisz (ciprusi) 5:7, 7:5, 6:0, 6:2
2007: Federer-Gonalez (chilei) 7:6 (7-2), 6:4, 6:4
2008: Djokovic (szerb)-Tsonga (francia) 4:6, 6:4, 6:3, 7:6 (7-2)
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását