2024. március 29. - Auguszta

A gyűlölet ára mellett ott a Nyugalom

A 39. Magyar Filmszemle versenyprogramjában 18 nagyjátékfilm szerepel, ezek közül 7 elsőfilmes alkotó munkája - közölték a kedden kezdődő esemény szervezői az MTI-vel.
2008. január 27. vasárnap 07:58 - Hírextra
Több adaptáció is helyet kapott a kínálatban, ezen filmek alapjául Bartis Attila, Garaczi László, illetve Kertész Ákos írása, kötete szolgált. A nagyjátékfilmek között olyan alkotások is vannak, amelyek megtörtént esetet dolgoznak fel.

Alföldi Róbert első nagyjátékfilmje, a Nyugalom Bartis Attila 2001-ben megjelent regénye alapján készült. Főszereplője a "politikai okokból színpadról leparancsolt" színésznő (Udvaros Dorottya), aki író fiával (Makranczi Zalán) közös lakásban él 15 éve.

Almási Tamás "Mario, a varázsló" című munkáját magyar-olasz koprodukcióban forgatták Franco Nero és Nyakó Júlia főszereplésével. A történet az 1990-es évek elején egy kelet-magyarországi faluban játszódik, ahol egy olasz cipőkonszern ad munkát a helyieknek.

Dettre Gábor Tabló című műve Kertész Ákos A gyűlölet ára című, 1992-ben megjelent regénye alapján készült. Egy roma származású nyomozónak kell kiderítenie, ki ölte meg az újgazdag műkereskedőt, a gyanúsított, akire "rá akarják verni" az esetet, szintén roma.

Faur Anna Lányok című első játékfilmjét megtörtént eset ihlette: 1997 novemberében két kamaszlány meggyilkolt egy taxisofőrt. A bíróság nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért 8 év 6 hónap, illetve 9 év börtönbüntetést szabott ki rájuk. A két főszerepet Fulvia Collongues és Helene Francois alakítja.

Fliegauf Benedek Tejút című filmje az alkotók összegzése szerint "sajátos természetfilm", amelyben azonban emberek láthatók.

Gigor Attila első, A nyomozó című játékfilmjének hőse Malkáv Tibor boncmester, akinek semmi kapcsolata nincs az élőkkel, egyetlen hozzátartozója haldokló anyja. Mivel a műtétre nincs pénze, vállalja, hogy megöl egy vadidegent anyja megmentéséért. Végez Szirmai Ferenccel, akitől azonban másnap levelet kap.

Hajdu Szabolcs Off Hollywood című filmjének irodalmi alapanyagául Garaczi László egy korábbi drámájából írt, Április című forgatókönyve szolgált. Főhőse Bódi Adél (Török-Illyés Orsolya) rendező, akinek a napja egy kellemetlen rádiós interjúval indul, majd este mutatják be új filmjét. A nő összeveszik munkatársaival, férjével és producerével, pánikrohamot kap, és a pszichiátriára kerül.

Koltai Róbert Megy a gőzös című munkáját népi komédiaként definiálják a készítők. Arról szól, hogy a magyar pusztában, egy apró falu állomásánál kisiklik egy értékes vallási ereklyét szállító vonat.

Az első nagyjátékfilmmel jelentkező Lakatos Róbert Bahrtalo! Jó Szerencsét! című road movie-ja az erdélyi cigány Lali és a erdélyi magyar Lóri kalandjait követi nyomon. A két férfi anyagi gondokkal küzd, ezért elhatározza, hogy a magyarországi lomtalanítók példájából okulva Ausztriába megy üzletelni.

Mundruczó Kornél német-magyar koprodukcióban készült alkotása, a Delta helyszíne egy kiüresedett kikötőváros a Duna deltájában. A forgatás Bertók Lajos halála miatt félbeszakadt, ezért új főszereplővel, Lajkó Félix hegedűművésszel kezdték újra a munkát.

Novák Erik Zuhanórepülés című első nagyjátékfilmje a börtönből szabadult Theóról szól. A visszatért dílert nagy örömmel fogadják a budapesti éjszakai élet résztvevői. A konfliktus akkor kezdődik, amikor a drogpiac egyik orosz "nagykutyája" be akarja vonni őt egy akcióba.

Paczolay Béla első nagyjátékfilmje, a Kalandorok három generáció: nagyapa (Haumann Péter), apa (Rudolf Péter) és fiú (Schruff Milán) kalandjait dolgozza fel.

Ragályi Elemér alkotása, a Nincs kegyelem – PD emlékére a gyilkosságért ártatlanul elítélt Pusoma Dénes esetét dolgozza fel. A férfi majdnem 2,5 évet töltött börtönben, mire fény derült a valódi tettes személyére. Szabadulása után kártérítési pert indított a magyar állam ellen, majd öngyilkos lett.

Szomjas György A Nap utcai fiúk című filmje az 1956-os forradalom idején játszódik: a történet október 23-án kezdődik és november 4-én ér véget.

Till Attila első nagyjátékfilmje, a Pánik főhőse Zsuzsi (Gubik Ági), aki harmincéves korára mindent elért, egy nap azonban arra ébred, hogy a szobájában minden mozogni kezd. Amikor még szerelme (Kolovratnik Krisztián) is elhagyja, önként bevonul a Pánik Klinikára.

Tímár Péter Casting minden című filmje egy televíziós dalversenyről, a jelentkezők készülődéséről és megmérettetéséről szól. A Sztárhangárra keresztelt versenyen indul az Oláh Ibolya által alakított főhős is, a lányt felkészítő dalszerzőt Kern András alakítja.

Tolnai Szabolcs Fövenyóra című alkotása Danilo Kis önéletrajzi regény-trilógiáján és más írásain alapul. A történet egy felnőtté váló fiút követ, aki apját és rajta keresztül önmagát igyekszik megtalálni.

Török Ferenc filmje, az Overnight a tőzsde világában játszódik, főbb szerepeiben Bodó Viktor, Nagy Ervin, Pető Kata, Eszenyi Enikő és Máté Gábor látható.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását