2024. április 20. - Tivadar

Zalában a csonttolú madarak

Zala megyében egy hét alatt megkétszereződött az influenzás betegek száma, már a megye minden régiójában járványossá vált a fertőzés - tájékoztatta az ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézetének zalaegerszegi kirendeltségvezetője az MTI-t.
2008. január 23. szerda 13:03 - Hírextra
Menyhárt Ildikó közölte: Zalában a múlt héten százezer lakosra vetítve 200-nál kevesebben voltak betegek, ezen a héten már 363-an influenzások. Zalaegerszeg és Lenti térségében ez az arány 417 - tette hozzá.

A régiós tisztiorvos elmondta: a betegeknek csaknem fele 15 évnél fiatalabb. A megye egészségügyi intézményeiben az ÁNTSZ nem rendelt el korlátozási tilalmat, Nagykanizsán azonban úgy döntött a kórház vezetése, hogy korlátozza a betegek látogatóinak számát és idejét.

Kovács József, a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója a távirati irodának elmondta: megelőzésként döntöttek úgy, hogy egy beteghez csak egy látogatót engednek be azokon az osztályokon, ahol több súlyos beteg tartózkodik. Az intenzívre, a gyermekosztályra, a szülészetre, a gerontológiára és a stroke részlegre naponta legfeljebb fél órára mehet be a betegekhez egy-egy látogató.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását