Belföld
Kétszeresére nőtt az influenzás betegek száma
Egy hét alatt csaknem duplájára nőtt az influenzás betegek száma Fejér megyében; a fertőzés az év harmadik hetében főként a fiatalabb korosztályt veszélyeztette - mondta el a kistérségi tiszti főorvos kedden az MTI-nek.
A figyelőjelentést küldő orvosok tájékoztatása szerint a legtöbb beteg a 15-24 éves korosztályból került ki, de már az óvodások, kisiskolások között is terjed a járvány – mondta el Almási Ferenc.
Tájékoztatása szerint egyetlen – általa meg nevezni nem kívánt – Székesfehérvár környéki általános iskolából jeleztek 40 százalékos hiányzást. Arról, hogy a hiányzók magas száma miatt elrendelnek-e majd tanítási szünetet, a települési önkormányzat és az iskola közösen dönt majd – tette hozzá.
A múlt heti jelentések szerint Fejér megyében a legerőteljesebben Dunaújvárosban nőtt, s három és félszeresére emelkedett az influenzások száma, de magas a szám Móron és környékén, valamint Székesfehérváron is.
A járvány miatt Fejér megye valamennyi fekvőbetegeket ellátó gyógyintézményében szigorú látogatási tilalom van érvényben január 18-a óta.
Az MTI tudomása szerint január 24-től a Közép-dunántúli Régió valamennyi kórházában teljes körű látogatási tilalmat rendelt el a regionális tiszti főorvos.
Forrás: MTI