2024. március 29. - Auguszta

Bőrátültetés helyett

A saját bőr átültetése helyett kíméletesebb módon, mesterséges bőrrel lesz pótolható az égési sérülések miatt elvesztett bőr, ha elterjedhet egy amerikai biotechnikai vállalat már sikerrel kipróbált újítása.
2008. január 18. péntek 09:51 - Hírextra

Égés okozta sérüléseknél válik leginkább szükségessé a megégett, megpörkölődött bőrfelület lefejtése, majd annak egy, többnyire a sérült testének más részéről lefejtett bőrréteggel történő pótlása. Ezt nagyobb bőrpótlások esetén műtétsorozattal végzik. Részint, hogy a sérülés helyére került pótlásnak legyen ideje megkötődni, beépülnie a szervezetbe, másrészt így a pótlás lefejtése is csak aránylag kisebb felületen történik, hogy ott is kifejlődhessen az új bőr. Sajnos, azonban az ügyes plasztikai sebészkedés ellenére is rendszerint mindkét felületen látható nyoma marad a saját bőr átültetésének.

Mindezt gyökeresen megváltoztatta az amerikai Intercytex biotechnikai vállalat kutatói által kidolgozott, ICX-SKN-nek elnevezett mesterséges bőr alkalmazása. ( A rövidítés-név a vállalatra és az angol skin=bőr szavakra utal.) A természetes bőrrel azonos vastagságú mesterséges bőrlapokat, csíkokat a vállalat laboratóriumában megközelítőleg olyan alakúra fejlesztik ki, mint amilyen felületre majd be fogják ültetni. Alapjukat újszülötti bőrdarabkákból kiemelt sejtek alkotják, amelyeket a laboratóriumban tenyésztenek tovább, s így fejlesztik ki. Az újszülötti sejteket valamilyen más okból életképtelenné váló, de ép bőrű csecsemőkből emelik ki.

Ezekben a még érintetlen, intakt sejtekben egyelőre nem alakult ki az immunitás, az ellenállóképesség. Még nem tartalmazzák azokat a proteineket, fehérjéket, amelyeknek az a feladatuk, hogy megakadályozzák idegen sejteknek a szervezetbe épülését. Magyarán: az ICX-SKN darabokat a páciens szervezete befogadja, nem fogja idegenként kilökni, eltávolítani.

A cég internetes honlapján már hírt is adott arról, hogy egy, a kézfején sérült, önként vállalkozó páciens leégett bőrét kísérletképpen egy ICX-SKN darabbal pótolták 2007 őszén, s az egy hónap alatt be is épült a szervezetébe.

Bár az új bőrnek a színe is hasonló a környező bőrfelülethez, azért meglátszik rajta, hogy nem eredeti. Ám a kis szépséghibáért bőven kárpótolta a szerencsés önkéntest, hogy nem a combjáról kellett lefejteni egy, a kézfejére átültetendő élő bőrdarabot.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását