2024. április 20. - Tivadar

Az MSZP-nek még nincs hivatalos álláspontja

A MSZP-nek még nincs hivatalos álláspontja a Fidesz egészségbiztosítási törvényt érintő megerősítő népszavazási kezdeményezésével kapcsolatban - mondta az MTI megkeresésére Nyakó István, a szocialista párt szóvivője pénteken.
2008. január 18. péntek 19:15 - Hírextra

Még nincs hivatalos álláspontunk, mivel nem ült össze az MSZP-ben olyan testület, ami ebben a kérdésben döntött volna - fogalmazott a szóvivő.

Nyakó István hozzátette, február 11-én ül össze idén először az Országgyűlés, addig pedig még bőven van idő.

Az MTI úgy tudja, a szocialisták jövő keddi informális frakcióülés a népszavazás is szóba kerül.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön jelentette be, hogy a Fidesz megerősítő népszavazást kezdeményez az egészségbiztosításról szóló törvény kapcsán a tavaszi parlamenti ülésszak első napján, a törvény zárószavazása előtt.

A törvényt megerősítő népszavazásról egyszerű többséggel dönt a Országgyűlés, és ha megszavazzák, akkor a köztársasági elnök ügydöntő népszavazást írt ki, aláírásokat pedig nem kell gyűjteni.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: bízik abban, hogy sikerül elfogadtatniuk a javaslatot. Arra felvetésére, hogy mennyi az esélye, hogy a szocialisták támogatják az Országgyűlésben a kezdeményezést, azt mondta: szerinte mindenkinek érdeke, hogy egy ilyen kiélezett helyzetben megkérdezzék az embereket, hogy ők mit akarnak.

Arra a kérdésre, hogy vajon a szocialisták is így gondolják-e, a frakcióvezető azt mondta: ha tiszta a lelkiismeretük, és azt mondják, hogy ez egy jó törvény, akkor nincs félnivalójuk a népszavazástól.
Az MDF már jelezte, hogy ők támogatják a Fidesz kezdeményezését, és ha a kormánypárti frakciók leszavazzák, akkor az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Az SZDSZ ezzel a népszavazással nem ért egyet; az Országgyűlés feladata, hogy Magyarország bármely törvényéről döntsön - mondta csütörtökön Horváth Ágnes egészségügyi miniszter.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását