2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Újra filmszerepet vállalt a volt first lady

Több mint másfél évtizedes szünet után újra filmszerepet vállalt Csehország egykori első asszonya, Václav Havel volt államfő felesége, Dagmar Havlová.
2008. január 17. csütörtök 11:59 - Hírextra

A volt first lady Julius Sevcík, a fiatal cseh rendező Normal című filmjében kapott főszerepet. Férfipartnere a szlovák film egyik legendája, Milan Knazko lesz, aki a rendszerváltás idején és a kilencvenes években magas politikai tisztségeket töltött be az 1993-ban önállóvá vált Szlovákiában.
"Nagyon erős történet lesz, amely a múlt század harmincas éveiben játszódik" - mondta a napokban újságíróknak Sevcík, de semmiféle további részletet a filmből nem volt hajlandó elárulni. Csupán annyit jegyzett meg, hogy a főszerepeket "személyre" szabták, s úgy Havlovával, mind Knazkóval is mindent részletesen megbeszéltek.

A nemzetközi együttműködéssel készülő film költségvetése egyelőre nem ismeretes. A forgatás márciusban kezdődik, s a bemutatót 2009 tavaszára tervezik.

A szőke Havlová, korábbi nevén Dása Veskrnová a hetvenes, nyolcvanas és a kilencvenes évek egyik legkedveltebb, s legtöbbet foglalkoztatott cseh filmszínésznője volt. Václav Havellal való házassága után azonban 1997-ben Henrik Ibsen Krisztina királynő című királydrámájának parádés főszerepével elbúcsúzott Prága elit színházától, a Divadlo na Vinohradech színháztól is, hogy államfő férje mellett új, nagyvilági szerepeket alakíthasson. Miután Havel 2003-ban "politikai nyugdíjba" vonult, Veskrnová immár Dagmar Havlová néven Israel Horovitz Az igazság pillanatai című tragikomédia női főszerepében visszatért a színpadra. Tény azonban, hogy csak ritkán játszik. Újabb filmszerepeket azonban eddig nem vállalt.

"Nagyon örülök, hogy a feleségem visszatért a színházhoz. Azt hiszem, a visszatérés jól sikerült" - mondta akkor újságíróknak Havel, aki maga is világszerte ismert drámaíró, s elnöki tisztségében is gyakran látták különböző prágai színházakban nemcsak a nézőtéren, de a kulisszák mögötti társaságokban is. A hatvanas évek elején színházi karrierjét egyébként éppen kulisszamozgatóként kezdte.

"Mindenki tudja, hogy Dása vérbeli színésznő. A színpadon a helye" - kommentálta most is lakonikusan azt a bejelentést, hogy felesége újra filmezni fog a férj Havel, akinek új színdarabja az Eltávozás címmel tavaly ősszel jelent meg. A nagy érdeklődéssel várt darab bemutatója májusban a prágai Archa színházban lesz, s nem titok, hogy az egyik főszerepet éppen Havlová fogja alakítani.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását