2024. április 19. - Emma

A diplomatára emlékeznek

A Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány megemlékezést tartott a svéd diplomata eltűnésének 63. évfordulóján, csütörtökön Budapesten a Raoul Wallenberg utca és a Pozsonyi út sarkán lévő emléktáblánál.
2008. január 17. csütörtök 21:43 - Hírextra

Czinder Antal szobrászművész, az egyesület elnökségi tagja az emléktábla előtt elmondta, hogy Wallenberg az emberiség hőse (...) az egész érző emberiségnek szüksége van a hősök példájára, mert ők jelentik a reményt. A szobrászművész emlékeztetett rá, hogy Wallenberget 1945. január 17-én látták utoljára Budapesten, ezért emlékeznek éppen ma a több tízezer üldözött zsidó életét megmentő diplomatára.

A svéd diplomata 1945. január 17-én Budapestről Debrecenben indult, azonban oda soha nem érkezett meg. Feltételezések szerint sofőrjével együtt erőszakkal a Szovjetunióba hurcolták.
Halálának helye és időpontja vitatott. Egy börtönorvos feljegyzése szerint 1947. július 17-ébn halt meg Moszkvában. A sorsának alakulását hitelesen nyomon követő Wallenberg-dosszié máig lezáratlan.

Az emléktábla felirata szerint "Raoul Wallenberg 1912- svéd követségi titkár emlékére, aki a nyilas uralom alatti bátor fellépésével és tetteivel üldözöttek tízezreit mentette meg."

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását