2024. május 6. - Ivett, Frida

Reneszánsz év Borsodban

Borsod-Abaúj-Zemplénben különleges programokkal várják a vendégeket a Reneszánsz Év 2008 elnevezésű rendezvénysorozat alkalmából. Ezek egy része visszatérő esemény, míg szép számmal akad újdonság is - számolt be az MTI-nek hétfőn Gecsei Anikó, a Borsod-Ab
2008. január 14. hétfő 13:14 - Hírextra
Az előzmények kapcsán elmondta: Reneszánsz Év 2008 címmel szervez évadot az Oktatási és Kulturális Minisztériumon belül működő Reneszánsz Programiroda. A Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulóján megtartott kulturális, gasztronómiai, tudományos és sok más témát felölelő rendezvénysorozat idén január 22-én, a kultúra napján indul, és egy évvel később, ugyanezen a napon ér véget.

Országosan eddig mintegy 66 múzeum és kiállítóhely, 20 intézmény, 25 egyesület és szervezet jelezte részvételét az évad eseményeiben. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében például a többnapos Királynék Tavasza a Diósgyőri Várban, vagy a Mezőkövesden a Reneszánsz hétvége várják majd az érdeklődőket - tette hozzá.

Mint mondta, Sárospatakon A reneszánsz másodvirágzása a Perényiek és a Rákócziak idején címmel szerveznek kiállítást, sőt a várban reneszánsz konyha is nyílik.

A megye reneszánszkori épületeit elsősorban Kékeden, Miskolcon, Pácinban és Sárospatakon lehet megcsodálni. Aki a kor iránt érdeklődik, nem hagyhatja ki idén a Vizsolyi Biblia mint reneszánszkori mű, megtekintését sem - jegyezte meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását