2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Lebukott a kábszeres

Húszmillió forint értékű kábítószert foglaltak le a Nógrád megyei rendőrök Budapesten egy fiatalembernél, akihez egy lebukott salgótarjáni terjesztő vallomása alapján jutottak el - jelentették be a rendőrségen hétfőn tartott sajtótájékoztatón Salgótarjánb
2008. január 14. hétfő 16:54 - Hírextra
Némedi Gábor, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta: január 11-én a salgótarjáni buszpályaudvaron figyeltek fel a felderítő osztály portyázó nyomozói egy buszról leszálló fiatalemberre, aki a rendőröket meglátva futásnak eredt.

A 21 éves salgótarjáni férfi ruházatából 98 darab ecstasy tabletta került elő, utazás közben egy-egy tablettát már ő, és a vele lévő 17 éves lány is elfogyasztott.

Vallomása alapján tartottak a rendőrök házkutatást Budapest egyik külterületi családi házas övezetében, ahol egy 23 éves férfinál 20 millió forint feketepiaci értékű kábítószert foglaltak le.

Az alezredes ismertette: 7100 darab különböző méretű és logójú ecstasy tablettát, 30 gramm kokaint, 1,5 kilogramm amfetamint, kis mennyiségű hasist, 105 ampulla ketamint, 200 darab efedrin tablettát találtak, valamint több százezer forintot, jelentős mennyiségű eurót és dollárt.

Az elsődleges nyomozati cselekményeket a Nógrád megyei rendőrök végezték, de az eljárást Budapesten folytatják le a két férfi ellen - mondta Némedi Gábor.

Hozzátette: korábban mindkettejüket eljárás alá vonták már kábítószer fogyasztása és terjesztése miatt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását