2024. július 24. - Kinga, Kincső

Reagált a Fideszre a kormányszóvivői iroda

A Fidesz a kormányzati negyed szerződéseinek nyilvánosságra hozását követeli, hogy pontosan tudni lehessen: mennyi pénzt "pocsékolt el" erre a projektre a kormány - mondta a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten. A kormányszóvivői iroda erre
2008. január 13. vasárnap 14:23 - Hírextra

A szakértők a fővárosi és a kerületi önkormányzattal közösen dolgozzák ki a Nyugati pályaudvar mögötti, az állam tulajdonában lévő és jelenleg parlagon heverő terület megújításának terveit.
A közlemény szerint nem érte semmilyen kár az adófizetőket azzal, hogy a kormányon kívül álló okok miatt lekerült a napirendről a kormányzati negyed megépítése. Az előkészítésre fordított összeg túlnyomó részét ugyanis a helyszínül szolgáló telkek megvásárlása tette ki, az ingatlan pedig nem veszett el, ráadásul az állam egy állami cégtől vette meg az ingatlant, a pénz tehát megvan - olvasható a dokumentumban.

Az iroda szerint hasznos célra ment el a pályáztatás és az előkészítő munkálatok ára is, hiszen ezek segítségével épül majd meg Budapest új negyede.

Az is csúsztatás lenne, ha - a Fidesz képviselőjének logikájával élve - azt hánytorgatná fel valaki, hogy az Orbán-kormány 1999-ben több tízmillió forintért rendelt meg egy tanulmányt a Zoboki, Demeter és Társaik Építésziroda, valamint az Értéktérkép Gazdasági Tervező és Tanácsadó Kft. együttes ajánlata alapján "Központi állami intézmények szervezeti és működési rendjének, egymással való kapcsolatának, elhelyezésének vizsgálata, műszaki, közgazdasági és közigazgatási szempontok szerinti elemzése" címmel - áll a közleményben.

A kormányszóvivői iroda úgy látja, annak is volt értelme, hogy az Orbán-kormány idején külön ötfős részleg működött a Miniszterelnöki Hivatalban Kormányzati Elhelyezési Iroda néven, hiszen az akkori munka tapasztalatait felhasználták a későbbi tervezés során.

Mindez nem változtat azon, hogy a kormány természetesen ezentúl is betartja a törvényeket: ha a Fidesz képviselője elküldi levelét, akkor mint eddig is minden esetben, most is megkapja a részletes választ a jogszabályokban előírt módon - zárul a közlemény.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását