2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Meghalt egy előállított férfi

Meghalt egy előállított férfi a mátészalkai rendőrkapitányságon, a halál okának megállapítására orvos szakértő bevonásával vizsgálat indult - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság helyettes sajtószóvivője az MTI-vel.
2008. január 8. kedd 19:25 - Hírextra

A 43 éves férfit kedden, a hajnali órákban állították elő egy betörés helyszínéről, majd az úgynevezett előállító helyiségbe került. Az őrzésével megbízott rendőr monitoron keresztül ellenőrizte, majd észlelte, hogy egy ideje nem mozdul - mondta Fedor Rita.

Kiemelte: a rendőr azonnal ellenőrizte a férfit, s miután eszméletlen állapotban találta, értesítette a mentőket, akik azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság közigazgatási eljárás keretében, orvos szakértő bevonásával vizsgálja a halál körülményeit.

A szóvivő-helyettes tájékoztatása szerint az elhunyt férfi ittas állapotban tört be egy lakóház udvarára, s az ott lakó fiatalember hívta ki a rendőröket.

A járőrök az udvaron fekve találtak rá a betörőre, s miután a bejelentő fiatalember keze véres volt, mentőt hívtak a helyszínre. A vérző kezű lakót - akit állítása szerint a betört ajtó üvege vágott meg - kórházba szállították, de a mentők előtte megvizsgálták a betörőt is, rajta azonban nem találtak orvosi ellátást igénylő sérülést.

Ezután állították elő a középkorú embert a rendőrségre, ahol később életét vesztette.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását