2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Csókmaraton indul

Dél-afrikai tinédzserek ezrei azt tervezik, hogy országszerte maratoni csókolózással tiltakoznak az ellen az új törvény ellen, amely tizenhat éven aluliaknak megtiltja az akár egyetértésen alapuló szexuális tevékenységet, a csókolódzást is beleértve.
2008. január 6. vasárnap 16:30 - Hírextra
A Star című johannesburgi lap jelentése szerint egy internetes honlapon tinédzserek ezrei felháborodással tiltakoztak a "szexuális kihágásról szóló törvény" ellen.

"Nos, ez megint egy ostoba beavatkozás az emberek magánéletébe" - írta internetes blogjában egy tizenéves. Egy másiknak a véleménye szerint "ez mit sem számít, legfeljebb eggyel több törvényt jelent, amelyet nem tartanak be".

A tiltakozók országszerte különböző városokban - így Fokvárosban, Johannesburgban és Pretoriában - tömeges csókolózásos tüntetéseket, úgynevezett "kissathon"-okat szerveznek. Az SA FM rádióadó értesülése szerint Johannesburg egy bevásárlóközpontjában vasúti szerelvényen akarnak találkozni a tinik.

A "Törvény a Szexuális Kihágásról", amelyet Thabo Mbeki köztársasági elnök decemberben aláírt és amely ezzel hatályba lépett, egész sor rendelkezést tartalmaz úgy az egyetértésen alapuló, mint az erőszakos módon szexuális magatartások ellen egyaránt. A büntetőjogi reform egyes rendelkezéseit, például a férfiak által elkövetett erőszakos nemi közösülés büntetőjogi üldözésének szigorítását, üdvözölték a polgárok, mivel Dél-Afrikában évente ötvenezernél is több nemi erőszak válik ismertté.

A tinédzserek közötti flörtöléssel szemben tanúsított, a kiskorúak teherbeesését megelőzni hivatott magatartást ellenben több szervezet is nevetségesnek tartja és bírálja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását