2024. május 10. - Ármin, Pálma

Mehmet Karcsika ismét az apjánál

Mehmet Karcsika felügyeleti jogát pénteken az édesapjára bízta a szegedi gyámhivatal - közölte az apa jogi képviselője az MTI-vel. Buda Sándor közleménye szerint a határozat egyben kötelezte a gyermekről eddig gondoskodó nagyszülőt, hogy a fiút, az apjána
2008. január 5. szombat 07:00 - Hírextra
A határozat azonnal végrehajtható, ellene ugyan fellebbezésre van lehetőség, ám az nem halasztó hatályú - írta a jogi képviselő.

Buda Sándor szerint ügyfele "igyekezett eleget tenni a gyámhivatal azon kérésének, hogy a gyermeket ne azonnal vigye magával, hanem várjon ezzel néhány napot". Hozzátette: az édesapa az örömhírt szerette volna tudatni gyermekével, akit iskolájában meglátogatott.

A jogi képviselő szerint azonban az apjához rohanó kisfiú nyakán fojtogatás nyomai látszottak. Mint írta, a gyermek - pedagógusok és az iskola igazgatóhelyettesének jelenlétében - azt közölte, hogy "az őt gondozó nagymamával szólalkozott össze és a nagymama fojtogatta meg dühében". Buda Sándor szerint ezt a gyermek megismételte több ízben a Gyermekjóléti Szolgálat pszichológusa előtt is.

Mindezek alapján az édesapa úgy döntött, hogy a gyermekét azonnal magához veszi.
"Kijelentjük, hogy Tüysüz Mehmet Károly teljesen törvényes módon, a gyámhivatali határozatnak megfelelően tartózkodik az édesapjánál" - tartalmazza a jogi képviselő közleménye.

Hozzátette: a kétes eredetű sérülésről, egy budapesti gyermekkórház orvosai látleletet vettek.
Krémer Zsuzsa, a jelenleg Szerbiában előzetes letartóztatásban levő édesanya és a nagyszülők jogi képviselője az MTI-nek elmondta: a gyámhivatal valóban felélesztette az apa szülői felügyeleti jogát, ám a kiadást a jövő hétre tervezték. Tüysüz Mehmet annak ellenére, hogy a másik fél, azaz a nagyszülők még nem kapták kézhez a határozatot, a gyermeket pénteken magával vitte, ruhája és iskolai felszerelése nélkül.

Az ügyvéd hozzátette: miután a hivatalos kiadás elmaradt, a gyermek, nagyszülőkkel való kapcsolattartásáról sem tudtak megállapodni. Egyelőre csak az biztos, hogy az apa nyilatkozata szerint Karcsika hétfőn iskolába megy Szegeden. Az apa ugyanis írásban vállalta, hogy a gyermek továbbra is a szegedi intézményben tanul, annak ellenére, hogy bejelentett lakhelye egy Bács-Kiskun megyei községben van. A nagyszülők és a gyermek közti telefonbeszélgetés alapján a gyermek jelenleg Budapesten tartózkodik.

Krémer Zsuzsa emellett visszautasította azt az állítást, hogy a nagymama fojtogatta volna a gyermeket.

Az édesanyát Bogosné Papp Edinát és férjét 2007 novemberében vették őrizetbe Szerbiában, mert extasy tablettát és amfetamint találtak autójukban. Az asszony többször is azt nyilatkozata, hogy tart attól, hogy Tüysüz Mehmet ismét elrabolja a gyermeket. Az ügyvéd szerint, amint az édesanya előzetes letartóztatása megszűnik, feléled a bíróság által neki ítélt szülői felügyeleti jog és az apának azonnal vissza kell vinnie.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását