2024. március 29. - Auguszta

Önműködő láb-protézis

Rohamléptekkel fejlődik az elvesztett végtagok pótlását szolgáló protézisek és a hozzájuk illő segédeszközök készítése. Egy izlandi cég a műlábas közlekedést csaknem tökéletessé tevő elektronikus szerkezettel segít azokon, akik hátralévő életüket egy lább
2008. január 4. péntek 09:54 - Hírextra

A valamilyen okból egyik lábukat combtól lefelé elvesztettek számára már az ókorban is fabrikáltak mankók helyett a lábat némileg utánzó pótlást, protézist, művégtagot. Manapság ezek már oly tökéletesek, hogy késhegyre menő viták folynak: vajon indulhat-e valaki az olimpián műlábakkal?

A legújabb, az izlandi Össur cég által ajánlott Power Knee (önerős térdes) műláb már automatikusan igazodik a használója mozgásához. Mint azt a cég internetes honlapján közli, a szerkezet egyik eleme egy, a meglévő láb talpához helyezett érzékelő, amely folyamatosan küldi az információkat a készülék mini-számítógépébe az illető mozgásáról. Ebből a Power Knee komputere kikövetkezteti, hogy a műlábnak mekkora lesz az éppen aktuális igénybevétele. Majd azt is, hogy a műtérdet mozgató kis motornak miként és mekkora erővel kell a lábat emelnie, hogy használójának lépései minél tökéletesebbnek tűnjenek. Mindezt úgy szabályozza, hogy a műláb mozgatásához nem szükséges a páciens ereje, azt pótolja a motoré. Ezáltal a mozgáskorlátozott egyén az amputált lábizmait kvázi helyettesítő szerkezettel gond nélkül járhat, lejtőn fel és lépcsőn is bátran közlekedhet, "önerővel" felállhat egy fotelben ültéből.

Az egyelőre még igen drága, 80-100 ezer euróba kerülő Power Knee-ből már egy tucatnál többet szállítottak az Egyesült Államokba, és 2007 novemberében az első német páciensnek, egy 35 éves férfinek is beépítette a szerkezetet Alfons Fuchs ortopéd-sebész a heidelbergi klinikán.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását