2024. május 12. - Pongrác

Koldulási tilalom Pekingben

Kitiltják a koldusokat és az utcai árusokat az olimpia idejére a pekingi belvárosból, az élelmiszerbiztonságra pedig külön hatóság ügyel majd.
2008. január 3. csütörtök 13:00 - Hírextra

Éjjel-nappal megerősített járőrök gondoskodnak a nyugalomról és a civilizált környezetről a belvárosban az olimpia alatt - közölte csütörtökön a pekingi rendőrkapitányság illetékese. A Tienanmen (Mennyei Béke) téren és a környéken tilos lesz a kéregetés és kitelepítik az általában hamisított márkajelzésű holmikat kínáló utcai árusokat is. A szabályszegő koldusok szigorú büntetésre, a kereskedők áruelkobzásra is számíthatnak.

Az Új Kína hírügynökség szerint külön hatóság ügyel majd arra, hogy mindenütt betartsák az élelmiszerbiztonsági szabályokat. A kínai élelmiszeripar termékeinek minőségét világszerte gyakran kifogásolják.

A pekingi nyári olimpia augusztus 8-án kezdődik és két hétig tart.

Államilag vezényelt kitelepítési akciókban egyébként eléggé gyakorlott a kínai kormányzat. A Jangce-folyón épített óriás duzzasztómű miatt például már egymillió embert telepítettek ki, és a következő években még 4 millióan jutnak erre a sorra. A nagyvárosok történelmi negyedeiben is egymást érik a kilakoltatások. A régi házakat lerombolják, hogy újakat építsenek a helyükre, a tulajdonosok pedig gyakran egy jüan kártérítést sem kapnak - olvasható a Der Spiegel című hamburgi hírmagazin honlapján.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását