2024. április 19. - Emma

Az új postásbiciklik árának hátteréről

Csaknem 4800 új kerékpárt és még 30 utánfutót vásárol a Magyar Posta Zrt. A beruházás összértéke nagyjából 1,1 milliárd forint, ami magába foglalja öt évre az eszközök karbantartását, valamint eseti javítását is, 150 millió forint keretösszegig - tudta me
2007. december 31. hétfő 07:50 - Hírextra
A Posta a vásárlási igényét európai uniós nyílt közbeszerzési pályázaton hirdette meg, és egy győri székhelyű társaság nyerte el a lehetőséget, hogy beszerezze és kiszállítsa az új kétkerekűket.

A biciklik egyenként körülbelül 130 ezer forintba kerülnek, és az ország minden megyéjébe kerül belőlük. Januárban, az első szállítmányból azok a települések kapnak, ahol a legrosszabb állapotban vannak a járművek - tudta meg a Független Hírügynökség a Magyar Posta szóvivőjétől. Tomecskó Tamás elmondta, hogy a cég azt is vállalta, hogy 5 éven át, fél évente minden egyes helyszínre kimennek, és átvizsgálják a kerékpárokat.

A szerződés szerint a nyertes cégnek 640 váltós és 4148 nem váltós kerékpárt, és mindezek mellé még 30 darab utánfutót kell leszállítania. Ezek a kétkerekű járművek speciálisan postai igényeket elégítenek ki. A kerékpár teljes felszereléssel mindössze 28 kilogramm súlyú. Különösen erős alumínium vázzal, erősített villákkal, nagyszilárdságú hajtóművel rendelkezik. A kerekek könnyű alumínium abroncsokból és minden évszakban jól használható köpenyekből állnak. A könnyű de mégis masszív kerékpárok zöld színűek és akár 20-25 kilós többlet súlyt is elbírnak. Tomecskó Tamás elmondta, hogy ezt a típust több éven át fejlesztették ki. Ugyanezt használják a szlovén, a horvát, az észt kézbesítők is. Most a magyarok mellett a finnek is rendeltek belőle, és a franciák is érdeklődnek.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását