2024. április 17. - Rudolf

Meghalt a katódsugár, éljen az OLED!

A Sony japán elektronikai óriás az igények csökkenése miatt befejezi a hagyományos katódsugaras, hátsómegvilágítású tévék gyártását - jelentette ki a cég egyik szóvivője. A vállalat az eddigi folyékonykristályos (LCD) és plazmatechnológia mellett inkább g
2007. december 30. vasárnap 08:08 - Hírextra
A Sony a közelmúltban mutatta be első, kereskedelmi forgalomban is kapható OLED-tévéjét, amelynek vastagsága mindössze három milliméter.

A 28 cm képátlójú, rendkívül energiatakarékos diódás megjelenítő ára egyelőre 850 angol font (háromszázezer forint) körül mozog. Képe azonban minden korábbinál élesebb és valósághűbb színvisszaadásra képes.

A technológia egyelőre szintén rendkívül drága és bonyolult, a gyártó azonban mégis a televíziós piac átalakulását várja tőle.

A Sony televíziós ágazata szeptembertől az év végéig 60 milliárd jen (90,8 milliárd forintot) veszteséget termelt, mivel a hátsómegvilágítású képernyők (CRT) veszítettek népszerűségükből. Ezért októberben módosították a várható eladási számot négyszázezerre. Összehasonlításképp: ez a szám az LCD-panelek esetében márciusig tízmillió darab.

A konkurens vállalatok már korábban csökkentették az elavuló technológiájú megjelenítők kereskedelmét: a Hitachi teljes egészében leállította észak-amerikai forgalmazásukat, a Seiko Epson pedig a gyártásukat is megszüntette. A legtöbb gyártó már kizárólag a nagyképernyős televíziók előállítására alkalmas LCD- és plazmarendszerű televíziókba fektet be. Többen pedig a Sony versenytársaként már OLED-technológiájukat is fejlesztik.

A koreai Samsung bejelentette, hogy 31 cm képátlójú OLED-kijelzőt mutat be a Las Vegas-i expón januárban. Az egyelőre még nem tudni, hogy a készülék kereskedelmi forgalomban kapható lesz-e.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását