2024. április 20. - Tivadar

Fotókiállítás Ruttkairól

Ruttkai Éváról készült fotókból nyílt kiállítás vasárnap este, Moliere Az úrhatnám polgár című komédiájának premierje előtt a budapesti Vígszínház büféjében. A 80 fekete-fehér fényképből álló tárlat, Keleti Éva munkája, áttekintés a színésznő pályájáról.
2007. december 30. vasárnap 20:54 - Hírextra

Marton László hangsúlyozta, hogy milyen jelentős dolog, hogy Keleti Éva megörökítette a Vígszínház nagy művészeinek, köztük Ruttkai Évának óriási színészi pillanatait. Visszatekintett azokra a produkciókra, amelyekben együtt dolgozhatott Ruttkai Évával, amelyben feledhetetlen szakmai élményeket szerezhetett.

"Nehéz volt a hely adottságainak megfelelő mennyiségű anyagot kiválasztani, hiszen a látható fotók sokszorosát készítettem el" - mondta el Keleti Éva az MTI-nek. A Ruttkai Éva pályafutására legjellemzőbb képekből válogatott a fotográfus, aki szándéka szerint a színésznő sokoldalúságát mutatja be.

Csaknem a kezdetektől kísérte Keleti Éva objektívje a színésznőt, akivel olyan, haláláig tartó közeli kapcsolatba került, hogy akár gyereknevelési kérdéseket is megbeszélhetett. Ezért a kollekció ritka, magánéleti pillanatokat is felvillanthat, a szerelmes, a szerető nőt is bemutathatja egy-egy képen.
"Számomra - tette hozzá Keleti Éva - az volt Ruttkai Éva színésznőségében a legvarázslatosabb, hogy bármilyen bonyolult, tragikus szerepet játszott is, belső derűvel és humanitással, tehát nem szenvedve formálta meg a rábízott alakot, mert szenvedélyesen szerette a hivatását. Bízom benne, hogy ez a jókedvűség a képek nézői számára is megmutatkozik."

Ruttkai Éva Budapesten született 1927. december 31-én. Még nem volt hároméves sem, amikor először szerepelt színpadon Lakner Artúr gyermekszínházában.

A Vígszínházban debütált Molnár Ferenc A hattyú című vígjátékának főszerepében, majd 1948-ban a Nemzeti Színház társulatához szerződött. 1951-től a Magyar Néphadsereg Színházában játszott (ezen a néven nyílt meg a felújított Vígszínház, amely 1961-ben kapta vissza legendás nevét).

Haláláig, 1986-ig a társulat tagja maradt. Emlékezetes alakítást nyújtott A néma levente, A Háború és béke, a Szent Johanna, a Rómeó és Júlia, a Vízkereszt, a Makrancos hölgy, a Sirály, a Három nővér, és - 1986-ban már nagybetegen - Az öreg hölgy látogatása című dráma főszerepében is. Sokoldalú tehetségét több mint félszáz filmszerepben is bizonyította.

Művészetét számos díjjal ismerték el, a Kossuth-díjat 1960-ban kapta meg.

Szombaton márványtáblát helyeztek el Ruttkai Éva születésének 80. évfordulója alkalmából Budapesten, a II. kerületi Endrődi Sándor utca 67/b számú házon; itt élt egykor a színésznő Latinovits Zoltánnal. Szombat este átadták a Ruttkai-emlékgyűrűt, amelyet az adott naptári évben bemutatott előadások alapján ítél oda a Vígszínház társulata. Danis Lídia a Körmagyarban, a Száz év magányban és a Cseresznyéskertben nyújtott alakításáért kapta az elismerést kollégáitól.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását